mégis itt
eltemetve a normálisba
gluténmentes valóságba
alkoholba fojtott imádságban
lelkem kéri, könyörög
kímélj meg a moráltól, metériától
unom, megöl, kínlódok, szenvedek
végre engedj át, engedj élni
álnok, unalmas Én
suhanna a változó, játékos izgalomba, keresztül a földtekén
bárhova.
egyszer rájöttem, hogy bármire nézek magam körül, látok egy mosolyt. felrajzolva, vagy a tapéta mintájából kivéve. akárhol. ha pedig nem látok, akkor változtatok a nézőpontomon, elfordítom a fejemet, más szögből nézem az előttem lévő bármit, és igen, akkor is találok egy mosolyt. a fontos ebben az, hogy nem a dolgon változtatok, hanem magamon. meg még egy rakás fontos felismerés, ami egy ilyen apróságból növi ki magát.
hát, ez rohadt régen volt. nem tudom, min múlik, hogy képes vagyok-e úgy látni a világot, vagy csak úgy, ahogy ma. mert ma unom és elegem van és beszorítva érzem magam valahova, ahol nem akarok lenni, és elvágyódom és szörnyű a hiány is.
meg hát baszki, 31. még mindig. hol vannak már a fesztiválkommunikációk, a gyűlölt gimis napok, hol van Perdi, Éger, Akác, az összes pöcs, meg azok, akikkel én voltam az, meg a boroskólák, a vodkadzsúzok. hát most így tényleg nem tudom, mi van.
az amúgy tök vicces, hogy életemben először van olyan pasim, aki nem idegesít. semmi nem idegesít benne. ez már-már ijesztő. jóság mondjuk eléggé.
ahogy ezek a fura hangulati és gondolati hullámok is viccesek. hogy összefüggés nincs a mondataim közt, az is biztos.
a cím amúgy idézet a szép emlékű touch c. sorozat egyik részéből. ezt a többit meg szintén jó régen írtam, csak abbamaradt a posztírás:
a határaidat át kell lépned, ha valódi interakcióra vágysz. ha vágysz igazán közel kerülni másokhoz. de a legmerevebb határok mégiscsak benned vannak. és észre sem veszed őket. így aztán, mikor a közelükbe kerülsz, meglepődsz a létükön, és boldogan kezdheted lebontani őket. de azt hiszem, túl sok tényező van, ami észrevétlenül újabb falakat húzhat fel benned. örökös lenne a bontás-építés? csak nem.
egyedül nehéz magamra reflektálnom.
de még mindig vannak tiszta pillanatok, amik összekötnek önmagammal.
Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok – emberek, eszmék, helyzetek –, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen a tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel. - Márai Sándor
és mégis, a végén megintmindig csak ez a kérdés: what the hell i'm doing here?!
---
na, hát ez ilyen szétesős nap. Asimov Teljes Alapítvány-Birodalom-Robot Univerzumát is kiolvastam, egy évbe telt, most nem tudom, mit olvassak. a scifi nagyon fasza dolog, a Kindle isteni találmány, a húgommal meg a macskámmal élek, egy éven belül meghalt a második kutyánk, mérgezésben, bassza meg, abban a pillanatban, ahogy mi elköltöztünk, inkább kinyírta magát, azt hiszem. szóval most akkor így mi van? tanulságot nem találok.
jöjjön az elmúlt egy hónap és a következő egy hónap. kezdjük egy mesével.
egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Fiú. magas, szép, mély szemű. olyan fiú volt ez, aki naponta zengett ódákat az igaz szeretetről, a szerelemről, a barátságról, az őszinteségről, könyveket olvasott a lélek felemelkedéséről, előadásokat hallgatott az emberiség fejlődéséről, zarándokolt... volt ennek a Fiúnak egy Legjobb Barátja, annak meg egy Kedvese. a Kedvesének világ életében az éppen aktuális "szerelmének" a legjobb barátainak elcsábítása volt a passziója. a Fiúnak pedig a legközelebbi barátainak éppen aktuális barátnőinek elcsábítása volt a mániája. a Fiú Legjobb Barátja mit sem tudott arról, hogy a háta mögött a két, hozzá oly' közel álló ember viszonyt folytat. ahogy arról sem, hogy az esküvőjük napján ez a két ember úgy állt oda az oltárhoz - egyik, mint menyasszony, a másik, mint a Legjobb Barát tanúja - hogy nem sokkal a boldogító igen kimondása és a házassági anyakönyvi kivonat aláírása előtt is megcsalták őt. ahogy azelőtt és azután is, sokszor. ám, mikor a Kedves válni akart, a Fiúval idegen honban kezdeni új életet, a Fiú kihátrált a kapcsolatból, mert pontosan ennyire tud felelősséget vállalni a tetteiért és ennyire őszinte. ignorálta a Kedvest, a Legjobb Baráttal megromlott a kapcsolata. persze mindenért a Kedvest okolta, hazug történeteket mesélve róla, s folytatta hódító hadjáratát a többi, igen közeli barátjának barátnői körében, szintén hazugságokat állítva ezekről a lányokról, kapcsolatokról. s volt egy Lány. magas, barna hajú, zöld szemű, szerelmes. sokat kérdezte a Fiút a Kedveshez és a többi, társaságbeli lányhoz fűződő viszonyáról. a Fiú ezekről is - ahogy a Lányhoz fűződő kapcsolatáról mindvégig - hazudott. a Fiú ezek ellenére azt gondolja, jó úton halad, fejlődik. hazudik magának is, ahogy mindenkinek, akivel csak szóba áll. szomorú történet ez.
mikor mindez kiderült (azon a héten, mikor vele és barátaival is borzasztó dolgok történtek, sorozatban), a Lány legszívesebben csontig gyalulta volna a bőrét, hogy eltüntesse a nyomát annak, hogy a Fiú valaha hozzáért, hetekig forgott a gyomra és hányingere volt, amikor csak eszébe jutott a Fiú. elkezdte keresni a válaszokat, amik természetesen rátaláltak, akkor is, mikor már felhagyott a kereséssel. de persze tudja, hogy nem lenne az az ember, aki ma, ha ez a tapasztalat nem lett volna az életében, így elfogadja, mély undorát pedig igyekszik leküzdeni.
"lehet, hogy valaki egész nap spirituális tanulmányokkal foglalkozik, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ő maga változni fog, vagy emelkedik a tudatszintje. valójában ha csupán ennyit tesz, azzal csak stimulálja és elszórakoztatja magát. a bölcsesség ugyan békét-teremtő erővel bír, de csak akkor, ha túllépi az információ statikus állapotát és a gyakorlatban is alkalmazzák. ekkor tapasztalhatjuk meg meg a bölcsesség egészét, és ekkor leszünk képesek arra használni, hogy az életünket teljesebbé és a világot jobbá tegyük vele." - Yehuda Berg
illetve:
"because....we know that deep down they too know that they are us... and this internal battle of good is formed. we know that by judging them we are only judging ourselves. and so what we really need to embrace is trust... trust they are coming to the same truth because they are us... our vibratory reflection. you felt the pureness of him, because he is you... but we have a dark side that is only recently accepting slow progress into that realization. our job is to accept that dark part of us, as us... and lovingly transform the whole perspective of it everything is evolving... we need to embrace that trust." - Bonnie
és:
nem árt megtapasztalnunk, milyen is a nekünk leginkább nem tetsző, a számunkra legrosszabb út. így tudjuk, hogy merre nem szabad mennünk. erős kontraszt. nagy pofonok - ennek a Lánynak mindig így mutatja meg az élet a helyes irányt.
Éger halálát nem hevertük még ki, nagyon nehéz felfogni, hogy egyszerűen ő már nincs. sokszor ébredek arra, hogy várom, hogy megjelenjen az ágyam mellett. azóta kétszer szálltam be a liftbe, mindkétszer rutinból, magamról elfelejtkezve. az első esetben már úton voltam felfelé, mikor ráeszméltem a helyzetre - totál pánik, de szerencsére az eljutott az agyamig, hogy ha megnyomom a stop gombot, csak beragadok, és az még szarabb lesz. a második alkalommal pánikszerűen kimenekültem, mikor már záródott az ajtó, hozzácsapódtam a falhoz, lila folt a csípőmön hetekig.
de két hete végre megszülettek a kölykök. az ultrahang alapján négyet vártunk. aztán megszületett négy lány. utána még két lány. aztán a végén egy szem fiú. a miénk. Húg előre mondta, hogy szerinte a kiskutya kiválaszt majd minket. végülis ez történt. :) Akác (merthogy Éger neve is egy fa neve volt) hat hét múlva köt ki nálunk:
az egynapos kölykök Lujzával; Lujza, Akác, Öcs keze és kisRózsa bal lába; Apu és Akác; spot the dog!; remélem, nem marad ilyen fordított L-alakú!; Akác és Öcs
nagyon aggódtunk, mert Lujza, az anyuka, egy benne maradt méhlepény-darab miatt sokáig igen ramatyul volt. "ilyen krízis esetén anyát mentünk, kölyök nem számít" - ez az irányadó elv. de szerencsére már minden rendben. Lujza egy tündér, a kölykök szupercukkerek, a kis Akác pedig, mikor három napja elmentünk meglátogatni, már a kis lábain közlekedve (azaz: nem kúszva) jött elénk. szóval tart a nagy visszaszámolás! ma reggel rátaláltam a PetBagre, és persze odavagyok érte. mennyire jó lenne már egy a kiskutyának? mondjuk Apu emlékeztetett rá, hogy Égernek volt hasonló párnája, bár nem ez az überdizájnos fajta, amit módszeresen megevett. :)
júliusban szerveztem Vicának lánybúcsút:
Vica (próbakonttyal:)); *; Húg; megint Vica; nagyon DIY volt a lánybúcsú; csoportkép; csoportkép, amin tudom, hogy csukva van a szemem, de Vica tök vicces rajta
ja meg volt baráti csapatépítő szekrényösszerakás, irodai egóvihar, meg volt Bánki tó, jó kis fesztivál, életemben először bicajoztam ennyit, számomra ennyire durva terepen, rohadt büszke vagyok magamra!
és volt nagy, baráti nyaralás, amitől igencsak tartottam, mert rajtam (oké, meg az egyik lány unokaöccsén kívül) csak párok jöttek, szóval ehhez mérten volt hozzá kedvem. na, ennek az lett a vége, illetve úgy szedtem ki magam az adott helyzetből, hogy a második napon (gyakorlatilag inkább az elsőn, mivel előző éjjel érkeztünk meg), a révfülöpi strand homokos röpipályáján úgy estem rá a bal lábamra, hogy levált az ún. rúgócsontom (ez egy járulékos csont, nem visel súlyt, nem para, viszont szerintem ez volt az a reccsenés, amit nem csak én hallottam az eséskor), és részleges bokaszalag-szakadásom lett. juhé. mankó, bokarögzítő. újabb remek példája annak, hogy velem szemben az élet elég radikális megoldásokat alkalmaz, mert tudja, hogy csak azokból tanulok. ja, és ezután augusztus 3-án vittek kórházba, ahol persze kerekesszékben tologattak - napra pontosan egy évvel a tavalyi, székesfehérvári, durva felfázásos, kórházas, tolószékes eset után. pazar. :) erre mondta Ádi, hogy nem való nekem az ország azon része az évnek ezen szakaszában. haha.
Bonnie ezt küldte, nézzétek meg szerintem, sajnos nem lehet beágyazni, de az emberiség evolúciójáról szól.
és ami a következő 30, illetve már csak 27 napra vonatkozik, az harminc napos kihívás, aminek napi feladatait Steiner Kristóf oldalán olvashatjátok (illetve itt, de Zsó, akitől tudok róla, Kristófnál találta). az eddigiek:
"Kedves Barátaim, egy 30 napos kihívásra invitállak titeket.
A kabbalisták szerint a Szűz havának 30 napja során készítjük elő a lelkünket a Rós Hásánára, azaz a számadásra - annál nagyszerűbb lesz a következő évünk, minél tisztábban mérlegeljük, min kell változtatnunk az előző esztendőhöz képest. Ha szánunk rá időt a Szűz havában kapcsolatba léphetünk az Isteni természetünkkel. 30 napon át figyeljük, hogy a viselkedésünk milyen hatással van másokra és önmagunkra - ezek a napi gyakorlatok vezetnek oda, hogy csodálatos és káosz-mentes évet kezdhessünk Rós Hásánákor.
Minden nap kiírom majd az aznapra szóló "spirituális házi feladatot". Íme a mai:
Augusztus 6., Kedd
Azok a nyílvesszők szúródnak beléd a legmélyebben, amelyeket a saját íjadból lőttél ki. Az önbizalom hiány és az öngyűlölet a legnagyobb akadályok az életben. Ma figyelj arra, hogy csak a jót lásd meg magadban. Amikor megszállottan bíráskodunk önmagunk felett, lehetetlen szeretni önmagunkat. Tudd, hogy mindannyiunk természetének van egy "sötét oldala", ami mindig ebbe az irányba próbál terelni. Ma emlékezz a jóra, és csak is a jóra!
Augusztus 7., Szerda
Válassz egy szeretett embert a környezetedből, akit elhanyagoltál az utóbbi időben. Keresd meg a módját és tegyél érte valami igazán különlegeset, amiből érezni fogja mennyire szereted őt. Amikor megosztod a Fényedet másokkal, Fényt adsz vele az egész Világnak.
Augusztus 8., Csütörtök
Mely vágyaidat, álmaidat szeretnéd valóra váltani ebben az évben? Megtalálni a Szerelmet? Rátalálni a munkára, ami boldoggá tesz? Megismerkedni egy igazán jó baráttal? Válassz ki egyet és képzeld el, hogy már nem csak álom, de meg is valósult. Milyen érzés? Akármerre mész ma, tegyél bármit is, ne engedd el a beteljesülés érzését. Az energia, amit ezzel teremtesz, a valóságban is vonzza majd a jó embereket és az új lehetőségeket.
Augusztus 9., Péntek
Hívj fel egy közeli barátodat, és kérdezd meg, szerinte melyek azok az életterületek, amelyeken még mindenképpen fejlődnöd kellene. Ne hagyd annyiban, ha azt mondja: "Te úgy vagy jó, ahogy vagy." Ha pedig kemény a válasz, köszönd meg az őszinteséget! A nap további részében ennek megfelelően gondold végig, milyen lépéseket kell tenned a személyes fejlődésed érdekében."
most nem kezdek el áradozni erről a srácról, de érdemes elolvasni pár cikkét a Díványon (igen, van ott értékes tartalom is).
találtam fogkrém receptet, kiderült, hogy a házban lakik egy kb. ugyanolyan ember mint én, akivel gyerekkorunkban sokat játszottunk együtt, most meg beszélgetés közben egyszerre kérdezzük, hogy "olvastad a Mennyei próféciát?" és hasonlók... elég kúl. hamarosan London, nagy reunite Fabioval, addigra már járni is tudok majd, csuhaj! ja, és még ez jutott eszembe: alkalmazott erotika. igen, szerintem ez vicces.
és tessék, zene:
peace.
az első autóútján az ölemben aludt. valahonnan Nyíregyháza mellőltől hazáig. az utolsón mellettem feküdt az élettelen teste a hátsó ülésen, útban az állatorvostól az Illatos útig. úgy karoltam át, hogy le ne essen, mintha még élne. nagyon nehéz elhinni, hogy vége van.
azt hiszem, nem csak az érti meg, milyen egy kutyát szívből szeretni, aki elhiszi, hogy mind egyek vagyunk, és a kutya lelke épp' olyan mint az emberé. ugyanolyan fontos, értékes, ugyanannyira tud szeretni. anno Perdi, a vizslám volt a legjobb barátom. ha ő nem lett volna, nem tudom, hogyan vészeltem volna át egyes időszakokat, mikor itthon durván állt a bál, és nekem senki másom nem volt, akinek elmondhattam volna, mit érzek. Égernek már nem kellett ilyen időket átélnie, szerencsére.
alig pár órája történt, de le kell írnom, mert segít.
reggel az iszonyú hülye, kicsavart pózában feküdt a kosarában, odamentem, megsimogattam, mire persze felkelt és velem akart jönni. akkor először gondoltam rá, hogy megkérdezem az irodában, hogy esetleg néha bejöhetne-e velem. de hogy most nem, mert este lakásbutik, meg bicajjal megyek, és majd holnap...
hiányozni fog, nagyon, ahogy a kis nyuszifejével jön, leül, rám néz, meg felkéredzkedik az ágyba a lábamhoz. ahogy topog az ágy mellett, hogy foglalkozzak vele. ahogy magából kikelve örül mindig, mikor hazaérek.
a lelkek egyelőek. a földön minden ugyanabból az energiából van, és minden egy. de például a sziklák - mert azok is egylényegűek velem, veled, Égerrel, a pálmafákkal, a hajókkal, a felhőkkel - nem fulladnak meg egy kibaszott liftben egy kurva pórázra akadva, szenvedve.
elbúcsúztunk tőle. az Illatos úti telep egyik ajtaja előtt ölelgettük a kis testét. de tudom, hogy akkor már nem volt benne. olyan kis szép volt. kis okos. önfejű. csak 5 éves.
mondtam, és tartom, hogy nem értek egyet a városi állattartással, sőt, általában az állattartással. pedig igen, itt van nekem Vöcsök is. és most várjuk a híreket, hogy a lány kopó, akivel Éger randizott pár hete, vajon vemhes-e. mindannyiunknak nagy megnyugvás lenne, ha születnének kölykei.
nem tudom. nem tudom. pár hete zokogva ébredtem, mert Perdivel álmodtam. lassan túl kéne tennem magam rajta. furcsa, de valahogy, ahogy Éger ott feküdt mellettem, úgy éreztem, őt könnyebben el tudom engedni. velem autókázott először és utoljára is. nem tudom, miért kellett így lennie, és nagyon fáj. hányingerem van és fáj a fejem. de sok szeretetet adott és kapott, és azt hiszem, jó volt neki velünk.
kis bucifejű. szeretlek.
láttátok a Dove kampányát? tudom, so yesterday, de aki még nem látta: érdemes/érdekes. innen a cím. (na jó, ezt is nézzétek meg!)
januárban, mikor kiszálltam a fesztiválkommunikációs csapatból, elhatároztam, hogy életemben először olyan munkám lesz, ami a szakmai tudásomnak megfelelő, és amit megfelelően el is ismernek - szakmailag, emberileg és anyagilag is. ugyanis eddig ezt hiányoltam. szóval, viszonylag friss hír: nemzetközi pr ügynökség budapesti irodája. a főnököm a pr szövetség alelnöke, az ügyfél-felhozatal menő, szóval lehet tanulni, fejlődni. megvan, amit akartam.
január-februárban a volt kollégáim azt mondták, hogy az az összeg és cél, amit kitűztem, elérhetetlen. hogy itt nem lehet olyan munkát kapni. ez egyrészt abból fakadt, hogy magukat sokkal többre tartják nálam, másrészt meg a hit hiányából. én elhatároztam, és most megvan. nagyon boldog vagyok. egy hét alatt zajlott le az egész folyamat, a cégtől érkező első emailtől az "üdv a csapatban!"-ig. jó volt a közel kétévnyi szabadúszás, de pár hónapja már nem volt körülöttem csapat, és ezt a melót nem jó egyedül csinálni. meg az ügyfelekkel is csak a nyűg volt, szóval erőtelesen nyomott az élet a váltás felé.
manifesztáció. a gondolatainkkal teremtünk. ahogy az elmúlt hónapokban a nyomoromra és az egyedüllétemre, a fájdalmamra koncentráltam, nyomorult, depressziós életet teremtettem magamnak. de ebből ki kell szállni. jó a jóból születik. egyszerű szabály.
voltunk a Tátrában a pünkösdi hosszúhétvégén. kilencen mentünk. vártam nagyon, de kicsit tartottam tőle, mivel tavaly még Gergővel voltam ott. nem akartam rossz emlékeket. de végül nagyon jól sikerült a három nap, ettünk, ittunk, túráztunk, szaunáztunk, vicces, faragott állatokkal fényképezkedtünk, én pedig kigyalogoltam magamból azt a kapcsolatot.
* meg a mókus; esz + zsó; zsó + medve + esz x2; mormota + zsó, medve + *; pózolj hegycsúccsal!
másfél óra alatt mentem hegynek fel 6-7 kilométert, 500 méteres szintkülönbséggel. helyretett. végiggondoltam, mennyire undorító volt az az egy év, ami miatt még aztán 10 hónapot szenvedtem. az egyetlen jó az volt benne, hogy megismertem, milyen érzés tényleg szeretni valakit. fel fogom ismerni, ha legközelebb ezt érzem. mert ebben az esetben nem tudtam, mi az, hiszen teljesen új volt. remélem, hogy mind, akik ezt olvassátok, átélitek egyszer. de azt is remélem, hogy soha nem olyannal, mint akivel nekem sikerült. bár azt is tudom, hogy - igaz, nem vele, de - sokáig én is rém őszintétlen és önző voltam, tehát higgyétek el, az embernek a saját szarát törli az arcába az élet. szóval egyértelmű, hogy sokat kell még változnom, változtatnom, ha nem akarok még csak hasonlóba sem belefutni.
rengeteg a hazugság körülöttem, és tényleg iszonyúan zavar. nem tudom, hogyan bírnak emberek hazug ál-valóságokat teremtve létezni. a másik meg, amiből mostanában túl sokat látok, kapok, az, mikor egyesek a múltjukkal "védekeznek": én azért vagyok ilyen, mert anyám elhagyta apámat; a szüleim vertek, ezért hozom magammal ezt az agresszív viselkedésmintát; azért nem tudom magam beleadni ebbe a kapcsolatba, mert az első szerelmemben nagyot csalódtam; blablabla. a húgom szokta azt mondani, hogy nekünk azért bőven lenne mire panaszkodni a múltunkból - aki jobban ismer, tudja a sztorikat - de nem lehet úgy élni, hogy folyton azzal takarózol, hogy szar volt a gyerek/fiatalkorod. illetve itt van még a sorban a "bocs, én előre szóltam, hogy ilyen-olyan vagyok", amivel egy csomó ember kezd, aztán ez az excuse a gusztustalan viselkedésükre. merthogy ők szóltak előre. annyira gyenge, annyira taszító. na, szóval ezeket szem előtt tartva kell tovább fejlődni.
azt hiszem, a párkapcsolati kérdés is úgy oldódik majd meg, mint a munka kérdése. ott, amíg behódoltam, nem hittem magamban, nem láttam át/be, mit tudok és az mennyit ér, és nem hittem abban, hogy van olyan hely, ahol ezt megbecsülik, addig nem is kerültem ilyen helyre. ugyanígy, amíg nem teszem helyre magamban az értékeimet, és nem hiszem el, hogy juthat nekem őszinte, nyitott, megbízható ember, addig nem is találok ilyet. szóval ez a következő projekt. egyszercsak.
kíváncsi lennék, kiben hogyan csapódott le az elmúlt hetek nagy története, Angelina Jolie melleltávolítása. úgysem mondjátok, írjátok, de azért érdekelne. mindenesetre itt van egy cikk meg egy másik, és ezzel el is mondtam a véleményemet. írtam már a félelemről, úgy emlékszem. ;)
voltam egy kétestés Feldmár szemináriumon is. a Google a barátotok, megírta a jó sajtó, miről szólt. röviden, persze, ami lecsapódott: a gyerekedet ne abajgasd, kíváncsian várd, mivé fejlődik (egyetértés - nem klóngyártás a szülőség), minden, ami az időbe szorít (a Kronoszba), abban van valami embertelen; sokat beszéltünk a szerelemről is, ami önként vállalt rabszolgaság (szerintem akkor, amikor a másik önző és kihasznál, igen. amúgy meg harmónia és az együtt fejlődés, szárnyalás lehetősége). és persze a szégyen kérdése. hogy milyen zinten élnek a felnőttek a megszégyenítés eszközével a gyerekeknél, és mekkora töréseket okoznak ezzel. jó a csávó, de lezár olyan területeket, amik szerintem még bőven az élethez tartoznak. szóval nem leszek feldmárista, de az biztos, hogy nem árt odafigyelni erre az emberre. mondjuk biztos vagyok benne, hogy az ezerötszáz fős hallgatóság nagy része, bár valószínűleg vissza tudja böfögni az előadáson elhangzottakat és a Feldmár összest is, leginkább úgy gondolja, hogy másoknak kéne így élnie, ők már rohadtul a tökéletesség kezét fogják. illetve az is biztos, hogy mindenki érti. :D
az erkélykertem fejlődik. Bazsikát átültettem, kapott szép kaspót, jött egy új srác, Oleg, az oregánó, Piri, a paradicsom pedig virágzik, lesz itt termés! az újak - Timi, a kakukkfű, Cora, a koriander és Bandika, a bazsalikom - is köszönik, jól (és az egyik kolléganőm most ígért nekem borsmentát:)).
planting like a boss! (azt hiszem, cseréltetnem kell a lencsét a telefonomon, iszonyú karcos, azért ilyen homályosak a képek.)
és a végére egy kis jővőbe tekintés:
"I Am The Sound, The Creation, The Wave Of Infinite, Energetic Potential In Vibratory Motion. I Sing And Dance Because I Am The Greatest Song That Has Ever Existed. I Am The Goddess Of The Moon, Earth And Sun, Come Back Into Awareness Of Itself. I Am Confidence In Its Purest Form Of Truth. I Am Gentle In Every Walk Of Life For I Know Everything Is An Extension Of Me. I Am Enlightenment, Free In Mind And Physical Being. I Am All Knowing, All Loving, Sacred And Divine In This World And All Others. I Am The Energetic Extension Of All That Is, The Connectivity Of Synchronistic Patterns. I Ascend Naturally And Easily At Will, Inviting Inspiration To Be Felt By All, With An Ever Expanding Wave Of Unconditional Love Radiating From My Being. I Am Imagination Come Back Into Realization Of Itself. I Am The Light, And The Darkness Combined As One In Universal Love And Understanding. I Love All Things Easily, For I Know I Am All Things. I Experience Miracles With Every Passing Moment, And Manifest Easily At Will. I Am Gratitude, Appreciation, And Beauty...In Awe Of All We Are. Nature Is One Of My Greatest Teachers...And My Awareness Of Self Strengthens With Every Joined Experience. Life Is Easy And Fun..For I Intend Peace And Harmony With Every Breathe. I Inhale Love, And Exhale Bliss With Infinite Possibility Intertwined Into My Mind. I Know I Am The Creator...And That Makes Reality Fun...And Every Instance Understood With Compassion And Love Of The Whole. I Am Ready To Exist Once More As The Collective Being We Are. Focus Comes Easily...And This Is The Key To Ascension. We Embrace All We Are, Knowing We Are Ready To Invite Our True Inner Power To The Surface. We Lovingly Open Our Entire Being To The Infinity Of Our Existence And This Makes Connection With The Whole Effortless. The Answer To Life Is Simple.....The Answer Has Always Been Right Before Our Eyes....So The Search Is Put To Rest....For We Are The Answer We Have Been Searching For. Know This Now....And Forever Ascend Into The Intentful Love Of Self, We Inevitably Are..... The Harmonized One, Gods Reflection." - mondá Bonnie.
olvassatok: a félelemről és a pénz nélküli emberről, és nézzetek videót a 16 éves srácról, aki megtisztítaná az óceánokat. és könyvet is - nekem Energiadóri ajánlotta, a másodikat olvasta, rögtön én jutottam eszébe róla, Ausztrália a helyszín, persze: Marlo Morgan: Vidd hírét az Igazaknak; Vidd hírét az Örökkévalónak.
szóval, új kezdetek, mindenki megkapta, amit akart: én új helyen, Jancsika felment önkénteskedni a hegyre, Sanya munkahelyre talált, Eszter is új melóban kezdett múlt hétfőn. happy face! este CocoRosie koncert! juhú!
peace.
súlytalanul biciklizem. mosolyogva. nevetve. kiröhögve a vakságomat. megköszönve az igazságot. ami - nem csak üres mondás - tényleg felszabadít.
hosszúak voltak a sötétségben töltött hónapok. a kétségbeesés mély, nevetséges, szánalmas. a helyzetem pedig kilátástalan.
ez a súly már nem az enyém többé.
bedobozoltam magam. de végre előkerült egy sniccer. furcsa újra a napon. jó nagyon, hello.
hazugságban élni: szar. utólag rájönni: még szarabb. reflexből magadat kérdőjelezed meg.
de látnom kellett milyen, mikor gúzsba kötöm saját magam. most újra lehetek: szabad.
a lehetőségek száma ismét: végtelen.
igazából ez vagyok én:
a kapcsolatok más kapcsolatokhoz vezetnek: minden értelmet nyer.
ott volt a gyógyszer az orrom előtt, de el kellett jutnom oda, hogy bevegyem. illetve, hogy hagyjam, hogy valaki beadja. mint a fulladásos estén a vénás hörgőtágító. az érzés is olyan - már tényleg kb. haldoklom, pánik, nincs levegő, félelem, fájdalom. aztán jön a segítség, amit addig nem akartam elfogadni. még elájulok belé. de a hatóanyag már a szervezetemben van, és kiűzi belőlem az ártót. gyorsan hat.
ahogy az emberek zöme nem lát bizonyos dolgokat maga körül, (azért, mert azok nem "racionálisak"), úgy nem láttam én sem a nyilvánvalót. nem jeleztek a szenzoraim? vagy csak nem vettem tudomást róla, mikor igen. vággyal-reménnyel-hittel körbebástyáztam a kis koncentrációban és kis gyakorisággal felbukkanó jó részeket.
sajnos: nem hiszek magamban, ezért újra és újra olyan mellett kötök ki, aki ezt a hitetlenséget erősíti bennem.
de: a következőnek is teljes bizalmat adok majd, máshogy nem lehet. az egyetlen módja elkerülni az újabb átverést, hogy hiszek abban, hogy többé ez nem fordul elő, hiszek az emberben, hiszek Rózsában, hiszek a feltételnélküliségben. hogy olyannak adtam, aki ezzel visszaélt, csak azért nem bánom, mert én nem lettem ezáltal kevesebb: ő kapott esélyt, hogy több legyen (így nyilván én is). és hiába nem élnek az emberek a lehetőségeikkel, sosem szabad feladni, és megtagadni ezt tőlük (így magadtól is). az ember csak jó példával mutathat utat. szerencsére az önostorozás megszokásból jövő válasz volt, hamar tovaszállt.
láttam már közelről, hogyan emészt fel életet a ragaszkodás: kapcsolathoz, bosszúhoz, tévhithez, anyagiakhoz. no thanks.
a szüleid példáját vagy önkéntelenül követed, vagy elhatározásból nem, vagy kapálózva ellene, mégis.
a demagógiába könnyű belecsúszni. főleg, ha az volt a példa az ember előtt. de van felismerés, és van választás. ám a szeretetet, igazságot, őszinteséget zászlónkra tűzve demagóg idiótának lenni: bűn. visszaélés. önellentmondás, és pont az említett értékek ismeretében ilyennek lenni, hát...
feldmár mondja: bármelyik másodpercben teljesen megváltozhat az ember.
de azt hiszem, kétféle potenciál van: a kozmikus, az örök. a mindené. és van a mai, anyagba kapaszkodó, önző emberé. akiben ez, a változás lehetősége minimális. mert nem is látja, merre, milyenné lehetne. ez a megkülönböztetés a jelenlegi, matériába ragadt létben sajnos nagyon is valid.
az érzelmi nyomorékoknak borzasztó életük lehet.
talonban tartani valakit: én is csináltam. tisztán emlékszem, hogy azt mondtam, most nem. hogy túl korán találkoztunk.
de nincs: túl korán.
nincs: rosszkor.
nincs: még nem.
nincs: majd.
nincs: talán.
van: igen vagy nem.
a szeretet nem: beszéd.
a jellem nem: eszme.
a változás nem: vágy.
az örökség nem: kötelez.
a beszéd nem: elég.
az őszinteség nem: látszat.
az igaz nem: csal.
de: ami szarnak tűnik, az az is.
akiről sokan és sokszor azt mondják, hogy fasz, az nagy valószínűséggel az is.
nincsenek tündérmesék.
fejlődés van. igazság van. szeretet van. vagy ezek hiánya, illetve ellenkezője.
kell: a hazugság, hogy lehessek igaz.
kell: az árulás, hogy lehessek királynő.
kell: a gyengeség, hogy lehessek akarat.
kell: a ketrec, hogy lehessek a minden.
kell: a lebegtetés, hogy lehessek az elengedés.
az igeidő, a szám meg a személy: felesleges megkötés.
a tér a tanpályám, az idő a poénom, a hajam a hajam!
és már ez is másképp szól, az élvezeti értékéért:
végre: vége van.
szerintem kimaradt a tavasz, pedig az a kedvencem.
szerintem azért megbirkózom a nyárral is.
szerintem most végre összejön az a test.
szerintem óriási dolog, hogy végre körbe tudom futni a vérmezőt séta és megállás nélkül.
szerintem egyre ijesztőbb itt.
szerintem kár, hogy bizonyos emberek oly' távol élnek tőlem, és csak ritkán találkozhatok velük.
bori, vica, sári, ami
szerintem nem jutok ki nyáron indonéziába.
szerintem városban nem jó kutyát tartani.
szerintem egyáltalán nem jó állatot tartani, szabadságkorlátozás.
szerintem a 2014-es tomorrowland helyett a spórolást választom, pedig nagyon szeretnék csencsivel meg liával ott lenni:
szerintem jobban kéne bíznom egyesekben, de vannak, akikben például kevésbé, sokkal kevésbé.
szerintem ez a szám kurvajó, húg mutatta:
szerintem vérgeciség azt mondani valakinek, akiről tudod, hogyan érez irántad, és azt is, hogy ez nem kölcsönös, hogy szereted, és együtt fogtok megöregedni.
szerintem faszság egy hazug ember szavára bármit is adni.
szerintem félkarú a nagyfejű sánta kutya a vakok közt.
szerintem kínosan ironikus, hogy aznap, mikor kirakom ezt a laptopomon háttérképnek, hogy mantrázzam minden nap, mert akkor valóra válik, szembejön az, akire vonatkozik:
mantra
szerintem nem is akarok többé szerelmes lenni, csak rossz emlékeim vannak.
szerintem pedig lehet engem szeretni, szóval nem is értem.
szerintem lehetnének értelmes koncertek ebben a városban.
szerintem az új nadrágom ultramenő:
szerintem fura, hogy soha senki nem ismer meg, ennyire nem nézhetek ki másképp minden alkalommal.
szerintem iszonyúan jófej barátaim vannak, hogy képesek kivárni, hogy este 10-kor végre lelépjek itthonról, hogy aztán szülinapi meglepetésként berendezzék az erkélyemet:
köszi zsófi, tomi, esz! és húgnak, is, aki a kis segéd volt.:)
szerintem most végre megoldottam, kigondoltam az életemet.
szerintem most, hogy végre elhatároztam magam, össze is jön, amit eldöntöttem.
szerintem végre, először életemben lesz egy jól fizető munkám.
szerintem tehetséges vagyok és mindent megoldok, jöhetnek az új feladatok.
szerintem félre fogok tudni tenni annyit, hogy aztán nyugodt szívvel állhassak tovább.
szerintem az instantban a zene és a közönség is szörnyű, a tapéta viszont elég menő:
ami, cami, *
szerintem próbáljátok ki a csalánteát, jó hatással van a szervezetre.
szerintem nem lehet elégszer elmondani: ha tehetitek, adjatok egyet ajándékba.
szerintem jobban magamévá kéne tennem azokat a gondolatokat, amiket ez az ember oszt meg velünk:
feldmár andrás
szerintem tetováltatni jó:
köszönöm, kata!
szerintem szomorú ezt így látni, pedig sajnos néha már hajlok rá:
by bozzay cs.
szerintem, ha szeretnétek varratni, keressétek meg a legjobbat, urbán katát, amíg még ebben a remekbe szabott országban van.
szerintem szeretek káromkodni.
szerintem nagyon nehéz újra és újra összekaparni magamat a padlóról.
szerintem borzasztó, hogy már nem tudok lelkesíteni és reményt adni.
szerintem döntsd el, mit akarsz, utána beszélj.
szerintem a férfiakat (persze nem mindet) érthetetlenül szexivé teszi a gitár és a mikrofonállvány, de csak a kettő egyszerre:
caleb followill
szerintem vegye már meg végre valaki a fishing on orfű bérletemet, mert nekem véletlenül kettő lett.
szerintem a medve jó kis élőlény: hogyha álmos, alszik, de ha nem, nem.
szerintem mindenki kapja be.:)
a nem-kellés érzése. sokszor látom, észlelem magam körül is. erőt kéne adjon, meg kitartást, hogy van, akinek még annál is szarabb mint nekem (jó, nem nehéz, egy elkényeztetett budai középosztálybeli vagyok, akinek van mit ennie és minden végtagja ép), mégis látszólag optimista és jól van, csinálja, érzi, megy. de inkább csak még jobban kétségbe ejt ez.
ami kint alapértelmezett volt, azért itt meg kell küzdeni. kell a visszacsatolás, a megerősítés. a magamba és a szeretetbe vetett hitem ott nem volt kérdéses. itt napról-napra újra kell élesztenem. akkor is, ha ez van körülöttem:
és hát sajnálom, de már a sírással küzdök, ha ölelést látok meg kéz-a-kézbent. önsajnálat rulez. mindennek vége mindenki hazudik. haza hova haza vagy haladás. örök április. dobálózunk a nagy szavakkal minden merész és zseniális közben minden csak elad akar tukmál sablon birka agymosás sekélyes szeretettelen olcsó megfizethetetlen anyagi anyagias elcseszett. nem lesz itt már semmi, talán máshol sem. a remény bedöglik, én is, az asztal alá, nyüszögök és csak nézem a lábfejem, semmire sem akarok már gondolni.
hiányzik az együtt, a megosztás, az élmény, és ja, ilyenkor jön a harávagyfeszülveakkorúgyse. de itt még csak olyat se látok, találok, aki csak egy kicsit is, szóval mire is feszüljek. nincs húdee de még talán se. esélytelen ez az egész. az együtt, az el, a jól.
a jól látható utat belepte a rossz szelek hordta kosz, nem látom, merre megy, minden cikk, üzenet és jel másfelé mutató útjelző tábla, dönteni nem tudok, akarni sem. azt sem tudom, hogyan nézek ki igazából. hogy 80 vagy 60. meg hogy 30 vagy 15. szürke vagy barna. hogy mániás vagy depressziós. vadakat terelő vagy tűzoltó. hogy vagyok.
apa rothadó bélrendszere vagyok. úgy kihánynám magam.
ayahuasca, ja.
ma van a Föld napja. persze ez néhány kétkezünkbenabolygó fotó vigyázzunkaföldre okossággal való posztolásán túl nem jelent semmit. sok reakcióval találkoztam már, mikor arról volt szó, hogy nyomd össze a műanyagpalackot, mielőtt kidobnád, vagy ne folyasd feleslegesen a vizet, kerüld a túlcsomagolt élelmiszer és a palackos vizek vásárlását. amíg a közvetlen környezetemben is a "tök fölösleges, ettől nem változik semmi", "jaj, hagyjál már", "ez hülyeség", "én leszarom" válaszokat kapom, ez a nap tényleg nem jelent semmit. amúgy kb. olyan, mint a Valentin-nap: egy meghatározott napon, parancsszóra, hülye ajándékkal meglepve szeretünk valakit, akit amúgy a mindennapokban talán sokszor megbántunk, semmibe veszünk, hibáztatunk, kihasználunk.
persze a mi világunkban a pazarlásra vagyunk berendezkedve: kinyitod a csapot, jön a víz - miért is zárnád el? klikk, ég a villany, leszarod, meddig. megiszod, megeszed, a szemetet eldobod, az, ahova kerül, meg aztán a hatása, úgysincs a szemed előtt.
szerencsére azért van pár tudatosabban élő ember körülöttem, él a remény.:) és, ha már kiraktam a fenti képet, meg a bejegyzés címe is erre a problémára hívja fel a figyelmet (is, na, tudjátok, ez ilyen sokkaltöbbetjelentmintamit kép, de nyilván nem vagytok hülyék), el kell mondanom, hogy arra is van megoldás (nyilván nem a legegyszerűbb, és nem is mindenhol kivitelezhető) - Ancsi például anno ezt a száraz alom WC-t mutatta nekem (bocs, Jancsika, hogy a jövőbeli toalettetekről írok:)):
ők Balázzsal amúgy is kicsit a példaképeim: a kis tanyájukkal, amit folyamatosan fejlesztenek, ahol napelemről töltik a laptopot, ahova a városból viszik le gyújtósnak a papírt, ahol mindent, ami újrahasznosítható, újrahasznosítanak, ahol értékként kezelik a vizet, bográcsban főzik az ételt, magokat vetnek, mindenre környezetbarát megoldást keresnek... odavagyok ezért.
nincs nálam a bölcsek köve, és nem, nem teszek meg mindent a környezetvédelemért, de azt gondolom, hogy igenis a kis tettekkel haladunk a legtöbbet előre. mert ha ma este te is elzárod a csapot, miközben a fogadat sikálod, ti pedig holnap a szupermarketben nem a fóliázott sajtot veszitek le a polcról, az üres borosüveget a szelektív tárolóhoz visztek ki, holnapután pedig újabb emberek teszik meg ugyanezt, azzal igenis segítünk. mert ne mondja már nekem azt senki, basszus - rohadtul idegesít - hogy nem számít, mert mások úgyis szennyezik a levegőt, a vizeket, tehát megvan a jogalapunk arra, hogy kicsiben mi is ezt csináljuk, hozzájáruljunk ehhez az agybajhoz. ja, nyilván sokkal több értelme van semmit sem tenni, mint bármit. bah. egyébként, ami a legjobban hiányzik a lakásomból, az a víztisztítóm. finom víz, bármikor, klórmentesen, tisztán, véletlenül sem a műanyagpalackból. :(
mostanában is volt sok, fontos beszélgetésem, amelyek nyomán a következőket szeretném leírni:
tudom, hogy aki megtapasztalta, amit én pár hónapja, az ért engem. tudom, hogy van olyan, aki tényleg nyitott rám, és befogadja, amit megosztok vele. (nem úgy, hogy egyetért velem mindenben, hanem tényleg eljut az agyáig, amit beszélek, és értelmes párbeszédet tudok vele folytatni.) de van olyan, aki nem ért, nem is akar, hiába mondja, nem tud, és nem is fog. elítél, mert elítélek, nem ért, mert nem értem, stb. ez van. én egyet tudok: nem akarom elveszíteni a tudást, a bizonyosságot, a látásmódot, amit kint megszereztem. az itteni élet és a kapcsolataim fenntartásának igénye viszont nem teszi lehetővé az általam ideálisnak tartott létmódot. viszont nem akarom feladni, nem tudom ezt véglegesnek tekinteni. tudom, hogy fokozatosan tudok majd eljutni oda, ahova szeretnék (nem csak térben). nem lehet, nem tudok mindenkivel megosztani mindent, nem tudom átadni a gondolataimat. nem tudom elmesélni a fal túloldaláról, hogy mit látok. körül tudom írni, lehet hitetlenkedni meg ámuldozni rajta, de igazából át kell mászni és megnézni magatoknak.
closed minds cannot understand open minds. ennyi. ez nem értékítélet, hanem tény. lehet megsértődni.:)
terveztem, hogy írok még arról a rengeteg agresszióról és indulatról, amiről mostanában szólnak a hírek. Boston, Texas, Király Tamás, stb. de gondolom, tudjátok, miről van szó. lehet, hogy lesz még rosszabb. lehet, hogy még szörnyűbb dolgokról hallunk majd hamarosan, sőt, lehet, velünk történnek majd meg ezek. de mindez az új rend beköszönte előtti kétségbeesett kapkodás eredménye, szerintem.
holnap betöltöm a harmincat, ami - idő van vagy nincs ide vagy oda - nyilván fontos születésnap. itt szeretnélek megkérni benneteket, hogy kíméljetek meg a harmadikixes poénoktól! rémesek. köszi!
ami vicces, hogy az utóbbi időben megint ezerrel sanyarú sorsom okain rágódtam. vagyis: miért vagyok még mindig itt, miért csak hülye pasik jutnak nekem, miért olyan kapcsolati rendszerben élek, amilyenben, miért nem tartok még itt meg ott, erre ezt a könyvet kapom ajándékba:
okok helyett megoldások. még épphogy csak elkezdtem, egyelőre nem annyira szimpi, mint az alcím, de kíváncsian várom, mi minden hasznosíthatót találok majd benne.
most megyek, kihasználom húszas éveim utolsó napját, mielőtt belépek a háromixesek táborába. különben is, másnak ilyenkor már két gyereke, legalább ennyi diplomája, vezető pozícióban lévő férje van. éljen, éljen! három szoba, három gyerek, négy kerék!
szóval hurráharminc, vasárnap délután piknik a Kopaszi gáton, gyertek! részletek a Facebookon.
az utóbbi időben rengeteg, nagyon fontos üzenetet, videót, képet, élményt, cikket kaptam és találtam, így ez a poszt egy kicsit felsorolás-szerű, ajánló-jellegű lesz.
múlt héten voltunk a MÜPÁban Asaf Avidan koncerten. az például egy olyan esemény volt, ahol lehetett érezni, tapasztalni, hogy az idő nem létezik. az csak a mostani világunk egy kreálmánya. a pasi nagyon hamar feloldotta a székében, szépen felöltözve feszengő közönséget, rengeteget beszélt, beengedett minket az emlékeibe, az érzéseibe, ezzel valódi kapcsolatot teremtve velünk. a kétórás koncert egyszerre tűnt végtelennek és valószerűtlenül rövidnek. valós, vicces, virtuóz, ezt a három szót írtam fel róla, de a valósat azért írtam (az őszinte helyett), mert szeretem az alliterációt. hallgassatok bele, ha van kedvetek, a hangja néhol egész' janisjoplinos. egy nagyon fontos, a koncerthez kötődő szó: energia. pozitív, persze.
Topyval azt terveztük, hogy valahogy ellopjuk a csávót, hogy aztán heti váltásban énekeltessük otthon. (amúgy - nem tudom, ez mikor történt, hogy' lehet - valamiért nekem a kattanásom ez a csontos, mikiegeresedő homlokú, borostás ropifazon, hát, gratulálok. :D)
a koncert másnapján elképesztő dolog történt. az előző posztomban linkeltem egy, a bazsalikomról szóló bejegyzést az Urban Herbalist blogról, meg persze nyekeregtem egy sort, hogy milyen pasik jutnak meg nem jutnak nekem, és sosem megyek férjhez - csak a szokásos. erre másnap jött egy futár (egyébként régi titkos vágyam volt, hogy a futár hozzon nekem valamit (olyasmit, amit nem munka kapcsán küldtek)), hozott egy bazsalikomot, és egy nagyon kedves és felrázó üzenetet. Balázsnak itt is nagyon köszi. elég jófej húzás volt. azóta öntözgetem a kis növényt, szerintem kedvel engem. mert nyilván beszélek is hozzá.
ugyanezen a napon Évus ezt a cikket küldte át nekem. az új energiákhoz való hozzászokásról, arról, hogy legyünk türelemmel... igen, megint el kell mondanom, hogy odavagyok azért, ahogy a megfelelő információ és segítség jut el hozzánk a megfelelő pillanatban.
ó, és ami totálisan fellelkesített, az Thandie Newton előadása. egy ilyen népszerű, ismert ember, a TED fórumán, ekkora közönség (mármint a jelenlévők és az internetes) előtt erről beszél:
ez elképesztő! változás, változás, juhúúú, imádom!
a hét elején találtam, aztán Ancsi és Áki is átküldték nekem, és láttam, hogy ismerősök is megosztották. egyszerű. a lényeget mondja ki. érdemes:
"elpocsékolod az életed. olyan dolgokat csinálsz, amiket nem szeretsz, azért, hogy élhesd az életed, amiben olyan dolgokat csinálsz, amiket nem szeretsz. ami HÜLYESÉG." oké, bevallom, Szerecsenkirálynál láttam először kiposztolva, ezzel a szöveggel:
"a súlyos depresszió kialakulásának egyik legjelentősebb okozója a késői rádöbbenés hogy legfontosabb döntéseink mögött, a valakiknek vagy valaminek való megfelelés állt. csináld azt amit szeretsz, légy kitartó és boldog leszel."
és ha már boldogság: a nagynéném küldött egy linket, azzal, hogy nem is tudta, hogy ott náluk van ilyen. egy meditációs központ honlapja volt. a központban az ébredést segítő vipassana meditációt lehet gyakorolni. és fel lehet iratkozni az emailes meditációs tanfolyamukra, ingyen. a honlap fejlécén a híres Ghandi-idézet - "te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban!" - amivel akkor másodjára találkoztam aznap.
aztán szembejött ez az idézet, Feldmár Andrástól:
"valójában egész életünk sémák ismétlése, a saját szokásaink rabjai vagyunk. kell idő, hogy túltegye az ember magát önmagán. a meditáció segít abban, hogy felismerjük a szokásainkat, melyekre szüleink és a társadalom „hipnotizált”, vagyis olyan szokásokat nevelt belénk, amelyek idővel automatizmussá váltak. a meditáció az egyetlen tevékenység, amikor annyira tudok figyelni önmagamra, hogy észreveszem, ha valami automatikusan történik. a depresszió leggyakoribb oka, hogy az ember rájön arra, hogy gyerekkora óta szerepet játszik – jó feleség, jó anya, jó alkalmazott –, és soha nem tud menekülni a színpadról. nem lehet a depressziót gyógyszerrel kezelni, ahogy a pánikot vagy dührohamot sem – hiszen abból a szorongásból keletkeznek, hogy meg kell játszanunk magunkat, és félünk, hogy nem sül el jól."
azt hiszem, ezekhez felesleges bármit hozzáfűznöm.
sokat foglalkoztat a szeretet kérdése is, úgyhogy Müller Péter eheti írása is eléggé a helyén volt nálam. amit ír, arról eszembe jutnak a saját érzéseim, az, hogy hány olyan véleményt meg bíztatást kaptam anno, mikor (igen, valóban) szar volt a kapcsolatom - ennek megvolt a maga oka, nem fogom leírni megint - hogy szakítsak. az egyik barátnőmtől, aki ezt mondta, megkérdeztem, hogy ő otthagyná-e a pasiját, ha neki lennének olyan problémái, mint amikről nálunk volt szó, vagy kitartana, mert szereti. akkor persze azt mondta, hogy esze ágában nem lenne kiszállni. hát, én is kitartottam, más kérdés, hogy mi lett a vége.
és el is érkeztünk a másik témához, ami foglalkoztat, a megbocsátáshoz. ha végiggondolom a szerelmem történetét, az összes fájdalmat, amivel járt, egész könnyedén fel tudom húzni magamat. olyankor aztán eszembe jut, hogy elég nagy botorság energiával táplálni a rosszat, ébren tartani magamban a csalódottságot, a megbántottságot, a sértettséget. és ilyenkor tudok arra gondolni, hogy valójában azt szeretném, ha jól lenne, ha boldog lenne, és elképzelem ilyennek. nem, nem vagyok szent, meg elég fejlett sem: attól, mert tudom ezt gondolni, még nem teszek így mindig.
volt egy pasim anno 7 évig. (igazából 5, de 7 évre húztuk szét.) elég szarul lett vége. annyira dühös voltam rá. sokáig úgy gondoltam, hogy annak a kapcsolatnak csak úgy lehet vége, ha egyikünk meghal. (igen, kicsit belehergeltem magam.) volt ennek sok stádiuma, viszont a csúnya (legvégső előtti végső) szakítás után úgy gondoltam, jobb lenne, ha az az egyik nem én lennék. és aztán egyik nap felhívott azzal, hogy autóban ült, az út szélén pedig kézi nyíróval füvet vágtak. a gépben nem damil pörgött, hanem drótot tettek bele. a drót vége leszakadt, a jobb hátsó ablakot betörve berepült a srác kocsijába, és kicsivel a nyaki ütőere mellett találta el, erősen megütve a nyakát. na, akkor azért megilletődtem. a gondolatoknak durva ereje van. és igen, a közhely: akkor miért ne használjuk őket jóra? nem vagyunk hozzászokva, tudom.
a minap álmomban találkoztam ezzel a fiúval - azóta felesége, gyereke van - büszkén végigvezetett az életén (ide járunk piacra, ide kikapcsolódni, stb.). nagyon jó érzés volt, hogy ilyennek láttam. megnyugtató volt.
arra jöttem még rá, hogy bocsánatkérést felesleges várni az emberektől. akik nagyon megbántottak az idők során, valahogy mindig úgy alakul, hogy nem kérnek bocsánatot a nyilvánvalókért, de mégis, én megyek oda hozzájuk. egyébként olt olyan, akitől bocsánatot kértem valamiért, amivel nagy fájdalmat okoztam neki, de nem fogadta el a bocsánatkérésemet...
nyah. a márciusi tél áthúzta a Balcsira költözési terveimet, illetve munka téren azok, amikre nagyon számítottam, és biztosnak tűntek, mégsem jöttek be (úgy néz ki). szóval tegnap megállapítottam, hogy elfogytak a lehetőségeim. legalábbis a már elindított szálakon. de aztán csörgött a telefonom.:D
na de, látom ám, hogy olvassátok a blogot, nézem a statisztikát! szóval hol vannak a kommentek meg a lájkok (lekellírnomaztaszóthogy: pupákok)!?:) (és áruljátok már el, ki jutott el a blogomra úgy, hogy arra keresett rá: "a lány, aki farmot álmodott"?:))
peace.
