súlytalanul biciklizem. mosolyogva. nevetve. kiröhögve a vakságomat. megköszönve az igazságot. ami - nem csak üres mondás - tényleg felszabadít.
hosszúak voltak a sötétségben töltött hónapok. a kétségbeesés mély, nevetséges, szánalmas. a helyzetem pedig kilátástalan.
ez a súly már nem az enyém többé.
bedobozoltam magam. de végre előkerült egy sniccer. furcsa újra a napon. jó nagyon, hello.
hazugságban élni: szar. utólag rájönni: még szarabb. reflexből magadat kérdőjelezed meg.
de látnom kellett milyen, mikor gúzsba kötöm saját magam. most újra lehetek: szabad.
a lehetőségek száma ismét: végtelen.
igazából ez vagyok én:
a kapcsolatok más kapcsolatokhoz vezetnek: minden értelmet nyer.
ott volt a gyógyszer az orrom előtt, de el kellett jutnom oda, hogy bevegyem. illetve, hogy hagyjam, hogy valaki beadja. mint a fulladásos estén a vénás hörgőtágító. az érzés is olyan - már tényleg kb. haldoklom, pánik, nincs levegő, félelem, fájdalom. aztán jön a segítség, amit addig nem akartam elfogadni. még elájulok belé. de a hatóanyag már a szervezetemben van, és kiűzi belőlem az ártót. gyorsan hat.
ahogy az emberek zöme nem lát bizonyos dolgokat maga körül, (azért, mert azok nem "racionálisak"), úgy nem láttam én sem a nyilvánvalót. nem jeleztek a szenzoraim? vagy csak nem vettem tudomást róla, mikor igen. vággyal-reménnyel-hittel körbebástyáztam a kis koncentrációban és kis gyakorisággal felbukkanó jó részeket.
sajnos: nem hiszek magamban, ezért újra és újra olyan mellett kötök ki, aki ezt a hitetlenséget erősíti bennem.
de: a következőnek is teljes bizalmat adok majd, máshogy nem lehet. az egyetlen módja elkerülni az újabb átverést, hogy hiszek abban, hogy többé ez nem fordul elő, hiszek az emberben, hiszek Rózsában, hiszek a feltételnélküliségben. hogy olyannak adtam, aki ezzel visszaélt, csak azért nem bánom, mert én nem lettem ezáltal kevesebb: ő kapott esélyt, hogy több legyen (így nyilván én is). és hiába nem élnek az emberek a lehetőségeikkel, sosem szabad feladni, és megtagadni ezt tőlük (így magadtól is). az ember csak jó példával mutathat utat. szerencsére az önostorozás megszokásból jövő válasz volt, hamar tovaszállt.
láttam már közelről, hogyan emészt fel életet a ragaszkodás: kapcsolathoz, bosszúhoz, tévhithez, anyagiakhoz. no thanks.
a szüleid példáját vagy önkéntelenül követed, vagy elhatározásból nem, vagy kapálózva ellene, mégis.
a demagógiába könnyű belecsúszni. főleg, ha az volt a példa az ember előtt. de van felismerés, és van választás. ám a szeretetet, igazságot, őszinteséget zászlónkra tűzve demagóg idiótának lenni: bűn. visszaélés. önellentmondás, és pont az említett értékek ismeretében ilyennek lenni, hát...
feldmár mondja: bármelyik másodpercben teljesen megváltozhat az ember.
de azt hiszem, kétféle potenciál van: a kozmikus, az örök. a mindené. és van a mai, anyagba kapaszkodó, önző emberé. akiben ez, a változás lehetősége minimális. mert nem is látja, merre, milyenné lehetne. ez a megkülönböztetés a jelenlegi, matériába ragadt létben sajnos nagyon is valid.
az érzelmi nyomorékoknak borzasztó életük lehet.
talonban tartani valakit: én is csináltam. tisztán emlékszem, hogy azt mondtam, most nem. hogy túl korán találkoztunk.
de nincs: túl korán.
nincs: rosszkor.
nincs: még nem.
nincs: majd.
nincs: talán.
van: igen vagy nem.
a szeretet nem: beszéd.
a jellem nem: eszme.
a változás nem: vágy.
az örökség nem: kötelez.
a beszéd nem: elég.
az őszinteség nem: látszat.
az igaz nem: csal.
de: ami szarnak tűnik, az az is.
akiről sokan és sokszor azt mondják, hogy fasz, az nagy valószínűséggel az is.
nincsenek tündérmesék.
fejlődés van. igazság van. szeretet van. vagy ezek hiánya, illetve ellenkezője.
kell: a hazugság, hogy lehessek igaz.
kell: az árulás, hogy lehessek királynő.
kell: a gyengeség, hogy lehessek akarat.
kell: a ketrec, hogy lehessek a minden.
kell: a lebegtetés, hogy lehessek az elengedés.
az igeidő, a szám meg a személy: felesleges megkötés.
a tér a tanpályám, az idő a poénom, a hajam a hajam!
és már ez is másképp szól, az élvezeti értékéért:
végre: vége van.
