érkezéskor azt gondoltam, Darwin az az állomás, ahol kicsit megállok, hogy leülepedjenek bennem az eddig tapasztaltak. hogy elleszek magamban, nem történik majd semmi érdekes. nem akartam eljönni Cairnsből, de tudatosítottam magamban, hogy ennek a városnak is megvan a maga szerepe az utamon, hogy itt is okkal vagyok.
amit hamar észrevettem, az volt, hogy Darwinban folyamatosan lehetőséget kaptam arra, hogy értelmezzem a megérzéseimet és megfelelően cselekedjek. a reptéri shuttle bus sofőrje egy night marketet ajánlott a közvetlenül ögötte ülő lányoknak, akik egyébként egy olyan hostelnél szálltak ki, ami a Digger streetre emlékeztetett, nagyon szimpatikus volt. később többször elsétáltam mellette. de nem tudom, lett-e volna dolgom ott. ez, meg egy srác a hostelemből: olyanok voltak, mint a lapozgatós regényekben a kihagyott lehetőségek. tudjátok: ha meg akarod nézni, mi mozog a bokorban, lapozz a 123. oldalra! ha mész tovább az ösvényen, lapozz a 101. oldalra! na, szóval volt, ahova nem lapoztam oda. az út végén megkérdeztem a sofőrt, merre van a piac, tudtam, hogy oda kell mennem. a hostelben először rossz szobába tettek (lányszobába foglaltam helyet, koedukáltba kerültem, 3 fiú mellé), gondoltam, maradok, de egyre erősödött az érzés, hogy szólnom kell, másik helyet kérni. azt hiszem, pár hete ezt nem mertem volna megtenni, inkább szerencsétlenkedtem volna 3 büdöshangos fiúval egy szobában. miután becuccoltam az új szobába, a liftbe beszállt mellém egy lány, akin kb. ugyanolyan felső volt, mint rajtam. majdnem meg is jegyeztem ezt neki, de aztán a recepciónál ő szólított meg. (igen, ilyen apróságok a jelek, amikre figyelni kell.) őt is érdekelte az esti piac. ő Celine Svájcból. fent, az étkezőnél találkoztunk az angol Bennel, és így, hárman indultunk neki a városnak. lett társaságom.:) mint kiderült, mindhárman ugyanazzal a géppel érkeztünk Cainsből. de mintha két külön városból jöttünk volna. talán így is volt. gyakorlatilag. szerintem azért találkoztam velük, hogy kicsit visszarántsanak a korábbi életembe - hiszen ők nem élték azt át, amit én. azért jöttek, hogy ne felejtsem el, hogy milyen körülmények közt kell majd boldogulnom, megtartanom a bizonyosságomat és a tettvágyamat. egyfajta tréning. de ugyanakkor csodálatos emberek, Celinenel ugyanazon a napon utazunk majd haza, előtte pedig 1-2 hetet mindketten Sydneyben leszünk, és találkozunk majd. nagyon cuki, mosolygós lány, megszerettem.
a piacon elképesztő fire showt láttunk, a srác két fire sticckel tolta, és mindkettőhöz hozzáerősített egy égő meteort, vagyis poit. csodálatos volt, nevetett közben, imádtam nézni az arcát, annyira felszabadító volt. aztán didgeridoo show volt - az aboriginalok ezerrel táncoltak rá, az emberek tapsoltak, a zene fantasztikus volt. de én valahogy azt éreztem, hogy sűrűsödik a levegő, nem tudtam elengedni magam. egyszercsak mindenki hátat fordított a színpadnak: ketten összeverekedtek, gyepálták egymást a földön. a rendőrök gyorsan véget vetettek az incidensnek, semmi komoly nem történt. engem viszont eléggé megzavart ez a történet, úgyhogy elindultunk haza. ez is egy kis lecke volt.
ezután nagyon érdekes volt, ahogy a hostelben felépült a kis társaságunk. jó ritmusú, természetes folyamat volt. másnap megismerkedtünk Jamesszel, aki JoJo merészebb és kúlab kiadása. nem csak azért, mert szintén kínai, de ugyanazok a gesztusai és a szófordulatai, mint Jonak. durva hasonlóság. aztán megismertük James társaságát, Scottot Skóciából, Christ Németországból, meg még néhány embert, ja és Sandrát Svédországból, aki Celine szobatársa volt. volt vodkázás a parkban, nevetés, sokáig kimaradás, Jamestől kaptam tippeket a stoppoláshoz. Chris egy érdekes élmény volt. ő maga a kétely. olan, mintha a korábbi önmagammal találkoztam volna. és most biztosan tudom, hogy átadtam valakinek valamit mindabból, amit tanultam. mert Chris egy okos, kedves, szép, tájékozott 20 éves fiú, aki nem bízik önmagában, és tele van félelemmel és kétellyel. de biztos vagyok benne, hogy ez megváltozik majd.
mindenki, akivel találkozol, fontos. információt hoz neked, ahogy valószínűleg te is neki. van, akivel egyetlen, meghatározó mondat, egy tanács megszerzése miatt találkozol, van, aki pozitív példát mutat neked, van, akinek te segítesz a bizonytalansága, a kételyei leküzdésében. mindegy, hány éves vagy, mikor ébredsz fel: a lényeg, hogy eljutottál az ébrenlét állapotába. már nem fogsz visszaaludni. bár sokan megpróbálják majd beléd tömni az altatót.
a legérdekesebb történet szerintem mesébe illő. Sandrával, Celine-nel és Chrisszel felmentünk a Lake Alexanderhez, ami egy kis mesterséges tó, amiben akkor is lehet fürdeni, mikor az óceánban, a medúzák miatt nem. itt napoztunk, megvolt a napi chill. elindultam körbesétálni a tavat. majdnem körbeértem, egy apró, félsziget-szerű nyúlványnál voltam, azt is körbe akartam sétálni. még Cairnsben másik Chris mondta el egy, a parton élő madárról, hogy a fűbe fészkel, és, ha a fészke közelébe mész, támadásba lendül. neked repül, és megvág a szárnya szélével. na, sikerült egy ilyen madár fészke közelébe mennem.
becélzott és repült felém ezerrel. futottam. egyre közelebb suhant el felettem. iszonyú vicces lehetett, ahogy bikiniben rohantam, és többször elvetődtem, hogy ne szálljon nekem a felpaprikázott kis dög. bemenekültem egy fa alá. akkor vettem észre, hogy ül ott valaki. Garth volt, egy kb. 50 éves, új-zélandi pasi. természetesen kék szemekkel. nagyon jót beszélgetem vele. oda jár ki a tóhoz olvasni. a legemlékezetesebb témánk a diploma volt. végzett a tanulmányaival, de még nincs meg a papírja. és még volt néhány párhuzam. a szabadság kulcsa ez a papír, és megszerzem, mert megígértem. ő azt kérdezte, hogy azután nem jön-e majd a többi elvárás. azt hiszem, jön, de ebben áll az ember szabad választása - dönthet úgy, hogy a saját elvárásainak felel meg, nem másokénak. anyway, tényleg nagyon érdekes találkozás volt ez, a fa alatt ülő emberrel.
ami még fontos: az első/második darwini napomon iszonyúan fájt a lábam, alig bírtam járni. nagyon nem tetszett ez, tehát megkerestem az okát. nem akartam eljönni Cairnsből, ezért fizikailag gátoltam magam a mozgásban. amint ezt helyretettem, rendbe jött a lábam. tudatosítanom kellett magamban, hogy
- ez az állomás is az út része, ritmusban vagyok
- a Digger street nem csak egy hely, hanem egy állapot, és máshol is megtalálhatom
- az ottani emberekkel biztosan találkozom még, nem veszítem el őket
- ahogy ott megvan a ritmus, ahogy mindig, mint az óceán hullámai, jönnek az új események és az új emberek, úgy az életem is tökéletes ütemben halad előre. és ebben is vannak hullámhegyek és hullámvölgyek. nem lehet minden napom olyan katartikus élmény, mint amit a Digger streeten éltem át. kell ez a természetes változatosság, hogy minden fázisból tanulhass, érezd, hogy haladsz, értékeld, amit átélsz.
az biztos, hogy mostanában kevesebbet alszom, kevesebbet eszem, mint Magyarországon, hiszen buzog bennem a tettvágy, tapasztalni akarok, menni előre, nem akarom vesztegetni az időt.
most úgy érzem, nem akarok röghöz kötve élni. menni akarok, utazni, emberekkel találkozni, megismerni őket, felemelni őket, ahogy ők felemelnek engem. valahogy sokkal természetesebbnek érzem a közösségi létet. sokkal élettel telibb, felemelőbb. azt hiszem, egy gyereknek is ez az ideális. mindenki figyel mindenkire, mindenki segíti a másikat, mindenki fejlődik, tanul. egy közösségben megosztod, amid van, így sokkal jobban esik az étel, a kávé, az élmény. ahogy Bonnie javasolta, körülnézek, hogy otthon merre vannak az "enyéim". biztos vagyok benne, hogy találkozom velük.
Darwinból is új barátokat hátrahagyva jöttem el. én, aki nehezen áll szóba bárkivel, és jobban szeret begubózni a saját kis világába. de ez már, nyugodtan mondhatom, nem igaz rám.
Sydneyben lepakoltam a cuccaimat Joéknál, aludtam, ettem, aztán elvonatoztam Thirroulba Katához. még Cairnsben az Alison beachen, ami gyönyörű volt, viszont, mivel nem vittem fényképezőgépet, nem tudtam róla képeket csinálni, találtam egy jó régóta hánykolódó 20 centest. Chris, akivel ott voltam, mondta, hogy fotóim ugyan nem lesznek a helyről, viszont egy szerencsepénzem lesz onnan. szóval ezt a szerencsepénzt odaadtam Katának, hogy segítsen neki elérni a célait. tudom, hogy el fogja. megint nagyon jól éreztem magam nála, megnéztük közelebbről a helyi kocsmát, éééééés, a Mattea-féle tetkómat, ami kicsit megfolyt, nem takartuk le, megtartom örök emléknek, viszont a továbbfejlesztett verzióját megkaptam a bal combomra. annyira szép! kb. 2 óra alatt kész volt. sosem gondoltam volna, hogy valaha tetováltatok a lábamra, mert utáltam a lábaimat. sortot sem nagyon hordtam ezért eddig. de a trópusokon nem sok választásod van.:D azt hiszem, 29 évesen épp' ideje elfogadni a testemet.
kedd reggel 7-kor irány Melbourne, aztán Tazmánia. 9-én repülök vissza Cairnsbe.
elég nehéz megírnom egy-egy blogpostot, általában napokig tart. annyi mindent akarok leírni, és meg kell, hogy legyen az íve, egybe kell állnia, ezt pedig nem könnyű összehoznom abból a rengeteg gondolatból, amit meg akarok osztani veletek. tudom, hogy milyen lehet a postjaimat olvasni. tudom, milyen gondolatokat és érzéseket váltok ki belőletek. az előző bejegyzésem után sejtettem, hogy felbolydul a hangyaboly, tudtam, hogy milyen reakciók jönnek majd, és valóban olyanok jöttek. ezért is írtam, hogy fel kell vérteznem magam minden ellen. a dicséretek, a negatív hangok és a támadások ellen is. mert csak az számít, amit én érzek, az út, amerre a megérzéseim visznek. a bizonyosság, amit megszereztem. az, hogy tudom, hogy minden rendben lesz, és bármilyen célt tűzök is ki magam elé, elérem. új világ épül, nekem pedig fontos szerepem van ebben a folyamatban. tudom, hogy sokatoknak ez kevéssé érthető. hogy sokan bolondnak tartotok. (mindenki hülye, csak én vagyok helikopter.:) tudjátok, a helikopter egyenesen fel tud szállni, bármilyen talajról. de nem, nem hülye mindenki.) hogy vannak, aki attól félnek, hogy elveszítenek. azt fontos tudnotok, hogy sosem voltam még jobban, hogy végre a helyemen vagyok. értelmet nyertek az elmúlt évek. helyére kerültek a gondolatok, érzések, az, hogy miért voltam "furcsa" - és persze, hogy az én szemszögemből miért volt furcsa mindenki más. tudom, ki vagyok. aki pedig szeret, az valószínűleg az igazi énemet szereti. akinek így nem vagyok/leszek jó, azzal valószínűleg elengedjük egymást, akik pedig szeretnek, azokat arra kérem, hogy fogadják el az utamat, ne próbáljanak meg eltéríteni róla. a legjobb, amit tehettek, az az, hogy szerettek, és a legjobbakat kívánjátok nekem - biztosak lehettek benne, hogy minden rendben lesz velem, hogy jól alakulnak a dolgaim és boldog leszek, ahogy vagyok is. ha céljaim mások is, mint amit elképzeltetek nekem, a legjobb szándékkal, hiszen a legjobbat akarjátok nekem, jó célok. az én céljaim és vágyaim, nem másoké. nem veszítetek el, nem veszítjük el egymást, a fontos kötelékek tartósak, és nem ismerik az idő és a távolság fogalmát.
és a tanulság: az épített környezetünk díszlet, amit azért húztunk fel, hogy elfedjük a valóságot.
a tanács pedig: no fear.
