október 23-án megérkeztem Melbourne-be. kicsit elvesztem útközben, de jött a segítség: egy nagyon kedves, jófej csaj, aki pont abban az utcában lakott, ahol a hostelem volt, így ajtóig kísért. ha tudod, hogy úgyis célba érsz, nem tévedhetsz el igazán.
becsöngettem a hostelbe, a manager megkérdezte a nevemet. onnantól kezdve magyarul beszélt hozzám. a szülei az ötvenes években jöttek ki, ő, Johnny, már Ausztráliában született. egyébként úton a hostel felé arra gondoltam, hogy jó lenne valami pénzt keresni, mert kezdek kicsit megszorulni. másnaptól a hostelben dolgoztam. nem én kérdeztem rá, John felajánlotta a munkát. eszembe jutott a kóreai lány a reptérről, aki hotelben dolgozott. mondta, hogy kemény meló. nem volt nagyon durva egyébként, de az biztos, hogy az összes fiatalkori, kihagyott takarításomat bepótoltam. valamint porszívózás közben nagyon jól lehet gondolkodni.
az volt a leglepukkantabb hostel a városban.:D ami annyira "shitty place"-szé tette a helyet, az az, hogy John mindent valami ellen tesz, irdatlan mennyiségű negatív energiát mozgatva. mindent kulcsra zár, eldug, nehogy valaki ellopjon valamit, mindent és mindenkit ötször ellenőriz, nehogy mulasztással vagy épp túlteljesítéssel valaki anyagi kárt (értek ezalatt kb 5 dolláros költséget) okozzon neki, a kanapékat úgy állítja be, hogy a lakók ne tudják feltenni rá a lábukat, a szárítóról nem szedi le az ágyneműt, nehogy más az üres helyre teregesse a cuccait, elképesztő. az egész élete a pénzről szól. 55 éves, de legalább egy tízessel többnek tűnik, van pénze, mégis szörnyen szakadtan néz ki, egészségtelennek és boldogtalanak. mert az is. az életét a félelem irányítja, folyton aggódik, hogy elveszít valamit az anyagi javaiból. ha elkezdene valamit valamiÉRT tenni, sokat változtathatna az életén. (against something or for something, óriási különbség.) Fabioval, akiről lejjebb még írok, sokat beszélgettem, többek közt a félelemről. azt mondtam neki - mivel szerinte a félelem fontos - hogy ha valaha félelmet érez, gondoljon Johnra, hiszen az az ember tökéletes példája annak, hogyan hat a félelem az életünkre. megnyomorít, tönkretesz, ketrecbe zár. nagyon érdekes tapasztalás volt, ennyire materialista embert szerintem még nem láttam. de rengeteget tanultam a hostelében eltöltött idő alatt.
felmerült bennem a kérdés, hogy vajon miért alakult mégis úgy, hogy nem szingliként jöttem ki. akkor nyilván belekeverednék ebbe-abba, na. és tessék, kérdezz, és megkapod a választ! az a tény, hogy valaki vár otthon, segít átgondolnom és értelmeznem a vonzalmat, amit egyesek iránt érzek, segít nem megtenni azt a lépést. szóval, minden ember, akivel találkozol, információt hoz neked (ahogy te is neki), minden találkozás egy újabb lecke – azt az embert, akivel muszáj kapcsolatba lépned, vonzóbbnak, érdekesebbnek találod másoknál. kiragyog a tömegből, vagy lesz rajta valami, ami felkelti az érdeklődésedet, vagy simán csak az első szemkontaktusnál erős vonzalmat érzel iránta. ez a vonzalom az, amit megtanultam megvizsgálni. ha a vonzalomnak engedsz, és mondjuk szexuális kapcsolatba keveredsz az illetővel, könnyen lehet, hogy nem, vagy csak nehezebben adjátok át egymásnak a tudást. viszont, ha az emberre figyelsz, és tudatosan figyeled a vele alakuló kapcsolatodat, könnyebben megkapod az infót. amint meglátod, valójában miért érkezett az az egyén az életedbe, a szexuális vonzalom elmúlik. (persze nyilván vannak olyan találkozások, ahol ennek igenis helye van, de most nem azokról beszélek.) és tanulsz.
Fabio
szóval Fabio. római, de Londonban él. rengeteg ember, köztük nagyon sok olasz volt ott, de tudtam, hogy ő az én emberem, amint először rám köszönt. gyönyörű, okos szeme van, nagyon helyes srác. 27 éves, 12 éve dolgozik a vendéglátásban. ő, valamint az egész itt-tartózkodásom segített az előítéletességem leküzdésében. mert igen előítéletes vagyok sajnos. szóval nagyon eszes, talpraesett, kedves srác, aki rengeteget utazik. megmászta a Machu Picchut. megkérdeztem, mit érzett akkor, és tudom, hogy abban a pillanatban belekóstolt a szabadságba. ja, és az első beszélgetésünknél lejátszotta azt a számot, amit két napja meg akartam hallgatni, csak nekem nem volt meg. Fabio közel van ahhoz, hogy felébredjen, nagyon fontos volt, hogy találkoztunk.
és még az előítéletekről: Cyril 32 éves, francia. ha szembejönne az utcán ki nem nézném belőle, hogy összepakolja a cuccát, hogy mindent hátrahagyva elinduljon a világba. és annyira cuki, meg kell zabálni. tud magán nevetni, meg a francia vonásian, jófej nagyon. tiszta ember.
Cyril
és, hogy végleg megtanuljam, mennyire szar dolog az előítéletesség, megtapasztaltam, milyen, amikor velem szemben alkalmazzák. egyik reggel, mikor a konyhát takarítottam, megkértem a bent ülő pát, tök normálisan, hogy picit siessenek, mert fel kell mosnom. már addig is láthatóan szívták felfele magukat, hogy körülöttük teszek-veszek. a kérésre a csaj elkezdett üvölteni velem, hogy ők fizettek azért, hogy itt lehessenek, stb, majd távozáskor az asztalon hagyták a szennyes edényt. megkértem őket, hogy mosogassák el, mire az "it's for you to clean" mondattal bebaszták rám az ajtót. ezután egy órán keresztül sírtam a szobámban. Gergőnek írtam - neki ez az éjszaka közepe volt, bocsi:) - mert az ilyen helyzeteket mindig megbeszéltem vele. nagyon hasznos volt a válasza, ami konkrétan a szituációra vonatkozott. én pedig megtaláltam a választ arra, hogy miért kerültem ebbe a helyzetbe, azaz a tágabb értelmét a történetnek. nyáron találkoztam egy sámánnővel - még a szülinapi ajándékom részeként - aki iszonyúan negatív és támadó volt velem szemben. féltékeny volt a tudására, nem akarta megosztani velem, kioktatott. nos, a konyhai incidens után jól be akartam olvasni annak a párnak, hogy micsoda rövidlátó alvajárók, és ha szart dobálnak másokra, az élettől semmi mást nem kaphatnak, mint szart, jól felhúztam magam. de akkor összeraktam: ha ezt tettem volna, úgy viselkedtem volna, mint az a sámán velem. és nekem nem ez a feladatom. meg kell osztanom a megszerzett tudást mindazokkal, akik nyitottak erre, de nem lehetek agresszív, kioktató, tudálékos, mert ez nem az én utam. nagyon hálás voltam az aznap reggeli helyzetért és a sámánnal való találkozásért is, mert sokat tanultam belőle. a sámánnő amúgy a találkozásunk után azt mondta Gergő anyukájának (mert Gergőtől kaptam szülinapomra azt az alkalmat), hogy nem volt jó ajándék. már akkor azt mondtam, hogy de, igenis jó ajándék volt. akkor még nem is tudtam, mennyire.
nagyon érdekes, hogy több olyan emberrel is találkoztam, aki emlékeztet valakire. Fabio kicsit egy volt évfolyamtársamra a filó szakról – pár arcvonása is, illetve az is, ahogy kis tudásmorzsákat oszt meg másokkal. a másik Balázs. állítólag iszonyú ritkán szállnak meg itt magyarok, most pedig ketten is ott voltunk. ráadásul otthon 10 percnyire lakunk egymástól. akire pedig nagyon, nagyon emlékeztet Balu, az ott lakik egy utcában vele, iszonyú közel hozzá. nem csak külsőre olyan, mint ez a srác (tüsi haj, világos szem, mosolygós arc, kisportolt test), de habitusra, hozzáállásra, életpályát nézve is. a világ nem materiális vetületét nem igazán látja, ismeri el, de ettől függetlenül egy kedves, megbízható, nyílt, nagy szívű ember. jó gyerek.
Balu, Denny
a harmadik Alessio, aki Gigire, az öcsémre emlékeztetett. egyidősek, valahogy a viselkedésük, a megnyilvánulásaik hasonlítanak. Ale alig beszél angolul, de fogta magát, és elhúzott a világ túlsó felére, hogy beálljon valahova kitchen handnek, pénzt szerezzen, és utazhasson. láthassa például a Tizenkét Apostolt Port Campbellnél. azt hiszem, Öcsnek is nagyon jót tenne, ha elindulna valamerre. én igyekszem segíteni neki ebben, ha így dönt majd. ha másodjára találkozol „ugyanazzal” az emberrel, biztosan el kell gondolkoznod azon, hogy mit akar tanítani neked.
Ale
és itt volt még Molly (18) és Gina (20), unokatesók Angliából. két nagyon helyes csaj, gyönyörű énekhanggal,akiket sokan egyszerűen csak ribancoknak neveztek. azt hiszem, ez a két lány most úgy gondolja, hogy az a szabadság, hogy minden este szétihatod a fejed, és mindenkivel összejöhetsz. illetve, mivel nem biztosak magukban, kívülről várják a megerősítést, és igen, amikor összekavarnak valakivel, megkapják. ismerős story. de szerintem kinövik majd.
Gina, Molly
Anna és Leo, szintén olaszok (vagyis Anna Észak-Olaszország németek lakta területéről származik), nagyon jó emberek. olyan pár, akiken látszik a harmónia, a szeretet, és annyira rendben vannak. mindenüket megosztják másokkal, helyén van a szívük. amíg ott voltak, folyton együtt vacsoráztunk, Leo főzött.
Leo, Anna, Christian, Leo, Anna, Anna, Leo, Balu, Lara, *
Cristina. gyönyörű, kedves lány Spanyolországból. többször, többen megkérdezték, hogy testvérek vagyunk-e. erre ő azt mondta, hogy nagyon jó lenne, ha azok lennénk, búcsúzáskor pedig azt, hogy én voltam a legjobb dolog a hostelben. most egy kicsit sírok, nem is írok róla többet. remélem, hogy megtalálja a számításait, megérdemli.
Cristina, *, Salvatore
ami még eszembe jutott porszívózás közben, az az egykori alvajárásom. gondoljatok bele, hogyan működik: kinyitod a szemed, kikelsz az ágyból, fogat mosol, felöltözöl, eszel-iszol, elindulsz ki az ajtón... csinálod a napi rutinodat, gondolkodás nélkül. meghallgatod a híreket, összerezzensz tőlük, felidegesíted magad rajtuk, beülsz az íróasztalod mögé, nyomogatod a billentyűket, cigiszünet, kávészünet... ismerős? simán eltelnek így egész életek! szerintem nézzétek újra a Mátrixot. (egyébként egy nappal azután, hogy ezt leírtam, a Mátrix ment a tévében. amúgy nem is jártam a hostelben a tévészoba felé, de akkor „véletlenül” arra vetődtem.)
nagyon fontos momentuma az elmúlt két hétnek, hogy rájöttem, mi a feladatom az életben. azért vagyok itt, hogy segítsek másoknak felébredni. nem úgy, ahogy Morpheus csinálja a Mátrixban, nálam nincs piros pirula. én állítok az adagolón, hogy kevesebb altató csöpögjön az infúzióba. segítek kikelni az ágyból, kinyitom a kórteremből kivezető ajtót. amikor alvajáró voltam, anyám csak azt látta, hogy éjjel mászkálok, és mindig rámüvöltött, hogy mégis, mit csinálok. ez a legrosszabb szerintem, iszonyúan megijedtem, gondoljatok bele, az utolsó emléketek a jóéjtpuszi a szüleitektől, aztán meg valaki rátok kiabál, és arra ébredtek, hogy felöltözve álltok a folyosón. szóval: az ébredési folyamatot segíteni vagyok itt, példával tanítva, fokozatosan. ahogy például Fabionak elmeséltem Platón barlanghasonlatát. vagy az a pár kérdés, amire még Darwinban válaszoltam Chrisnek. ezek mind beérnek majd egyszer. lehet, hogy évek múlva, de összeáll majd nekik a kép, ahogy bennem is helyükre kerülnek a dolgok.
példával tanítok, és megosztom a tudást, amit megszerzek. tudom, hogy a blogom olvasóinak legalább 90, de inkább 96-97%-a hülyének néz, vagy kinevet, azt gondolja, hogy valami varázsgombán élek, mert ilyeneket írok. de kaptam pár olyan levelet, kommentet, amiből tudom, hogy néhány ember már megtalálta az utat - őket kísérem el egy darabon. ez rengeteget jelent nekem. legutóbb azt írtam, hogy a negatív és a pozitív visszajelzésekkel sem szabad törődnöm. ezt módosítanom kell. aki negatívan jelez vissza, arról tudom, hogy nincs készen, de ezt javarészt eddig is tudtam, mert eddig is beszéltem ezekkel az emberekkel, eddig is hasonló reakciókat kaptam tőlük. a nagyobb horderejű megnyilatkozásaim pedig nagyobb volumenű visszajelzéseket vonzanak, ennyi. a pozitív visszajelzéseknél pedig tudom, különösen egy-kettőnél, hogy sikeres a munkám, hogy elindult valami, mert az illető nyitott arra, hogy befogadja a tudást.
Melbourne-ből nem sokat láttam, de tudom, hogy lesz még rá lehetőségem. a legszebb élményem a Great Ocean Road volt, autót béreltünk, és elmentünk a 12 apostolig. oda-vissza több, mint 500 kilométert tettünk meg, fantasztikus színeket, formákat láttunk, ha nem kellett volna visszaérnünk, még most is ott állnék, és nézném az óceánt. nem tudom leírni, milyen felemelő érzés volt. a természet olyan varázslatos, megnyugtató, és szabaddá tesz. ah, és láttam koalát! az autóból. de pingvint még ez előtt láttam, St Kildában, a külvárosban, ahol a hostel volt, van egy hullámtörő a parton, ott laknak a kis, kékes tollú pingvinek. de kenguruval még mindig nem találkoztam. szintén ezen az úton - pontosabban az egyik pihenőnk alatt - vezettem életemben először. oké, automata autót, egy parkolóban, de akkor is. Fabio instruált, nagyon élveztem. nyilván egy rally versenyzőtől kellett vennem az első órámat!:)
és ha már autóverseny: pár napja megnéztük a hostelben az Ayrton Senna életéről szóló filmet. tudtam, ki volt ő, hogyan halt meg, de sosem foglalkoztatott. a film viszont nagy hatással volt rám. az az ember különleges volt. lehetett látni a szemén. először nem értettem, hogy ha ennyire jó ember volt, miért ért véget olyan hamar az élete - hiszen akkor szakadsz ki az életedből, például egy tragikus balesettel, ha nagyon rossz úton jársz. azt hiszem, Ayrton halála krisztusi halál volt. áldozat, hogy az emberek figyelmét ráirányítsa a jóra. rengeteg örömöt és büszkeséget szerzett a braziloknak, jó példával járt elöl. és a halála óta nem volt halálos F1 baleset, mivel a vezetőség változtatott a biztonsági kérdésekben. amikben Senna mindig hallatta a hangját.
Ayrton Senna
nagyon fontos történet, még azt hiszem, amit Apu csak nemrégiben mesélt: anno Nagyiékkal, autóval elutaztak Hollandiába. Apu ott egy ponton megállt, hogy ő akkor ottmarad. de Nagyiék nem engedték, vissza kellett szállnia a kocsiba, és hazajöttek. persze, ha nem így lett volna, én nem is léteznék. örülök, hogy így alakult, de egy biztos: én nem szállok vissza abba az autóba.
szóval, a lényeg: igyekszem minden történést, helyzetet megvizsgálni, megkeresni az okát, és levonni a megfelelő következtetést a végén. a tudatosság fontos jelszó lett az életemben. a kérdéseimre pedig választ kapok. új élmény ez, imádom. és boldog vagyok, hogy tudom, mi a feladatom az életben.
most 3 nap Sydney, végre tudtam szkájpolni Ádibádival, kicsit kipihenem magam, aztán péntek hajnalban irány Cairns! onnan rögtön Adams Dam, alig várom, hogy újra lássam a Digger streetieket és a napfogyatkozást!
tanulság: ha a megfelelő kérdést teszed fel, megkapod a választ. és nem magadon kívülről fog érkezni – minden válasz ott van benned. csak türelmesnek kell lenned.
tanács: mondtam, nézzétek újra a Mátrixot.:) és jegyezzétek meg: nem a munkátok vagytok, nem a keresetetek és nem a drága kütyüitek. az élet nem ezekről szól.
