egy hónapja , hogy hazaértem. ideje megírnom a blog befejező posztját.
az utolsó napok Sydneyben jól teltek, találkoztam Céline--nel, akivel láttunk koalát a Darling kikötőben az akvárium-viaszmúzeum-vadállatpark komplexum bejáratánál (na jó, csak a fenekét láttuk), fényképezkedtünk Leo DiCaprio viasszobrával, többször megpróbálkoztam a napozással a parton, de mindig borús volt az ég, megvettem az ajándék Tim-tameket, rávettem magam (vagyis JoJo vett rá), hogy megkóstoljam a Vegemite-ot, ami tényleg nem volt jó ötlet, JoJo segített elintézni, hogy legyen vega menüm a repülőn, volt nagy előkarácsonyi/búcsúbuli, láttunk dupla szivárványt, pink-lila naplementét, vacsiztunk együtt mind - JoJo, Jim, a jelenlegi lakótársak, Meredith és Danni, a volt lakótárs, Cat, meg én - és elmentünk a Blue Mountainsbe.
Blue Mountains igazán különleges hely, hatalmas sziklákkal, (rengeteg turistával), nagyon meredek és hosszú lépcsőkkel, a világ legmeredekebben futó siklójával, vízesésekkel. tökéletes lezárása volt a kintlétemnek az a kirándulás.
The three sisters; meg a nővérek alatt; pá-pá-páfrány; indiánosdi; félúton; Jim & JoJo a világ legmeredekebb siklóján, Flat Rock chill out
az utolsó napokban az allergiám mellett a jó öreg fulladás/nemkapoklevegőt is előjött. nagyon nem örültem neki, nyilván.
még kaptam egy leckét a féltékenységről, nagyon intenzív és demonstratív volt: JoJonak van egy barátnője, Blau (mindenki a vezetéknevén szólítja, amúgy Leeron), aki az első pillanattól utált. amikor először találkoztunk, beültünk valahova Jimmel és JoJoval, akkor nem, hogy nem szólt hozzám egész este, de rám sem nézett. ez a lány egy iszonyú negatív valaki, sugározza a rosszat, kellemetlen a közelében lenni. zsarnokoskodik (vagy csak zsarnokoskodni próbál) JoJo felett, minden programjavaslata egy kötelezvény. gyakorlatilag minden egyes jelentkezése kiakasztotta JoJot, amit elég rossz volt látni. Blau az a lány, akire remekül illik a penészvirág kifejezés. és ez sajnálatos. leginkább sajnálatot érzek iránta. láttam róla pár régebbi, néhány évvel ezelőtti képet, amin egy kifejezetten csinos, kedves mosolyú ember volt, és JoJo elmondása szerint a személyisége is más volt. nem tudom, mi változott, a reakcióiból, a tetteiből arra tudok következtetni, hogy bele van esve JoJoba, és erővel próbálja őt magához kötni. na, az elutazásom előtti bulin remekül hozta a formáját, JoJot csicskáztatta, ha hozzászóltam, nem válaszolt, megjegyzéseket tett rám JoJonak. gusztustalan volt. magamra ismertem benne. a féltékenység elég nagy mumusom. ez tényleg olyan dolog, amivel csak magadra haragítani tudod azt, akit féltesz, annyit érsz el vele, hogy megundorodik tőled. na, ennyit erről.
szóval, elindultam haza. a mindennel együtt majdnem 40 órás út alatt összesen 4-5 órát tudtam aludni, izgultam, hogy milyen lesz itthon. hat órát a Heathrow-n töltöttem, ahol elkezdtem nézni a Touch című sorozatot, amit Gergő ajánlott a visszaútra. ez helyrebillentett. újra a kint tapasztalt érzéssel voltam tele, könnyű voltam, boldog és bizakodó. maga az a tény, hogy ez a sorozat létezik, bizonyítéka annak, hogy a változás elkezdődött, hogy mindenütt jelen van. és akkor tapasztaltam, hogy bár jól hangzik az az Akkezdet Phiai sor, hogy a "valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene", de nem igaz. mert van. és ha hallod, akkor suhansz, lebegsz, vibrálsz.
ééééés egy jó órás késéssel megérkeztem Budapestre. a reptéren ez várt, és persze egy csomó ölelés, meg egy kis pezsgő:
akkorisferihegy
jó volt mindenkit újra látni. és azóta is jó, hogy körülöttem vannak ezek az emberek. és mégis, amint hazaértem, állandósult a fulladás, a nehéz légzés, már az első nap ért egy negatív élmény - a boltban beledobtak valamit a táskámba - aztán újabbak és újabbak. de: valaki azt mondta nekem, hogy a blogom alapján úgy gondolja, hogy én gyakorlatilag elhatároztam, hogy szar lesz itthon. ami gaz, és nagyon gáz. és nem igazán rázódtam vissza. Ádival gyakorlatilag nem beszéltem. mármint csak úgy voltam mellette. és arra vártam, hogy pár napra elmenjünk ketten, távol a várostól kettesben legyünk, egymásra koncentráljunk, és visszataláljunk ahhoz, amink akkor volt, mielőtt elutaztam. nem így alakult, kaptam egy jó nagy pofont (képletesen, természetesen) tőle, ami felrázott, és ráébresztett, hogy most már ideje hazaérnem, összeszednem magam, mert kicsúsztak a dolgok a kezemből. szóval hasznos volt. és most jó.
karácsonyi vacsi; Ádibádi; Visegrád; szilveszteri muri Amival
nagy lezárásokat élek amúgy, a legnagyobb változás, hogy kiszálltam a fesztiválkommunikációs csapatból, egy majdnem 5 éves ciklust lezárva. helyet kell adni az új kezdeteknek. ideje újraépíteni a kis életemet, az új ismereteimmel összhangban. sok negatív dolog történt, értek csalódások, olyan is, amin nehéz túltennem magam. de ezekkel is kezdek lassan valamit.
egyébként azt vettem észre magamon, hogy sokszor a régi berögződéseim szerint reagálok dolgokra, aszerint a szerep szerint, amit elvárnak tőlem, azon a módon, amit megszoktam. már az adott pillanatban is tudom, hogy valójában nem azt a reakciót akarom adni, mégis úgy teszek, ahogy évekig tettem.
ami a jövőmet illeti, az önkénteskedés és a non-profit szféra tűnk most vonzónak. hosszútávon ez a cél - mivel egymás után jöttek az erre mutató jelek, úgy látom, ez az utam.
ja, és még egy dolog, ami fontos: chateltem Fabioval, kérdezte, milyen itthon, én pedig elsírtam, milyen rossz, ő pedig annyit mondott, hogy egy dologgal legyek tisztában: hogy itt szeretnek engem. és ez elég kell, hogy legyen ahhoz, hogy jól legyek.
tanulság/tanács: ha akarsz valamit, mondd ki, ne várj vele. a folytonos várással csak kifolynak a kezedből a dolgok. ezt leginkább persze magamnak mondom.
egyelőre ennyi volt a farmok, ahol élek. köszi, hogy olvastátok.
