a napfogyatkozás előtti pénteken értem vissza Cairnsbe. végre újra láttam az ottaniakat, Ezrát, Olit, Chloét, és megismertem Inzát, Ezra barátnőjét. Chris, aki felvitt volna minket Adams Dambe, kórházban volt, mert katonai ruhában, totál fellelkesülve kiabálta a parton, hogy "freedom". szóval megfogták, bevitték, és juj, marihuánát találtak a vizeletében, irány a gyogyó osztály, mivel korában bipoláris depresszióval diagnosztizálták, elkezdték gyógyszerekkel tömni. bementünk hozzá Olival és Ezrával, hogy kihozzuk, de sikertelen volt az akció. főleg, hogy Chris épp' a fogorvosnál volt. de utána benézett a Digger streetre. hát, a kezelés megtette a hatását. a srác szörnyen nézett ki, meghízott, remegett a keze. odaadta az autóját, így Ezra, Inza, Oli, Chloe és én elindultunk a fesztiválra, ő pedig vissza a kórházba.
Adams Dam poros. nagyon. nem volt sátram, úgyhogy Gabez megosztotta velem az övét. nem tettük fel rá a külső borítást, így minden éjjel a csillagokat néztem elalvás előtt. a rendezői csapat tagja voltam, a konyhán (is) önkénteskedtem, így ingyen voltam a fesztiválon. kicsit más körülmények voltak mint a hazai fesztiválokon.:) az egy dolog, hogy semmi fényképes pass nem volt, mert mindenki ismert mindenkit, a crew tagjainak más színű karszalagja volt, ennyi. a vécék budi elven működtek, lepedőkkel eltakarva a külvilágtól, a zuhanyzók szintén lepedős tákolmányok voltak, a konyha bambuszból, rönkökből és vásznakból állt, egy színpad volt, 2 DJ, végig technot nyomattak, az őrületes port a tóban mostuk le magunkról, amiben egy raklapokból épített stégen lehetett fetrengeni. építettünk tutajt, Inza tanítgatott poizni, megismertem a kis Roscot, aki, ha lánynak születik, a Rose nevet kapta volna, ő lett a legkisebb kis barátom, Mattea mindenkire rajzolt, zenéltünk, énekeltünk, fényképeztünk, főztünk, teáztunk, mosogattunk, vizet hordtunk, sátrakat húztunk fel, olvastunk, beszélgettünk, játszottunk a tűzzel. életem legjobb fesztiválja volt.
fesztiválkonyha; Inza mosogat; Ezra fire stick leckét vesz egy hatévestől; Chloe testfestést kapott Matteatól; fire spinning; vizes blokk; Rosco a parton no meg a stég; Inza & Rock'n'Rosco; hippy van
a napfogyatkozás hajnalán 4-f5 körül kezdtünk gyülekezni a konyhánál. mivel Christ kiengedték előző nap, teljes volt a csapat. Inza vezettet, Ezra mellette, a hátsó ülésen Oli, Chris, Gabez, én, a csomagtartóban Jacob. így mentünk el egy magasabb csúcsig. olyan 20-25 ember gyűlt össze. megosztottunk mindent, csokit, mogyorót, vizet, pokrócot. amíg indulás előtt valaki meg nem kérdezte, hogy van-e speciális szemüvegem, eszembe nem jutott, hogy kéne. vagyis utána sem jutott eszembe, hogy kéne. a Nap nem árthat nekem. most nem megyek bele, micsoda bullshit ez az egész. nem a szemüveget nézni mentem oda, hanem ezt a különleges jelenséget, ezt a nagyon fontos, nagy energiákat jelentő együttállást.
végre elkezdődött. néztük, ahogy a Hold egyre nagyobb szeletet takart ki a Napból, aminek a felszíne olyan volt, mint a kagyló belseje, ami különféle színekben játszik: rózsaszín és lila árnaylatok futkostak rajta. a teljes napfogyatkozás elképesztő volt, varázslatos, gyönyörű. hűvös volt, így mind összebűjtunk, heten egy kupacban, én sírtam, rácsodálkoztunk a csillagokra, a nap sugarai a Hold körül táncoltak. fontos esemény volt ez. és boldog vagyok, hogy a digger streetiekkel élhettem át. életem második teljes napfogyatkozása volt ez.
napfogyatkozás a hegyen
a táborban elnéztem az embereket magam körül. az idősebbek - és itt most negyvenesekről beszélek - szörnyen néztek ki, egyáltalán nem tűntek egészségesnek. elgondolkodtam rajta, le is írtam a jegyzetfüzetembe, hogy ha nem csak szabad vagy, meg "hippi", de tudatos is, és tisztában vagy a végtelen lehetőségeiddel, nem nézhetsz ki meggyötörten, szétesetten. az öregedés megállítható. ez a gondolat még visszatér ebben a postban.
utolsó este Chris elaludt a helyemen, ezért átköltöztem Olihoz, akivel már előző este többet beszélgettem, mint azelőtt, szóval elkezdtünk közeledni egymáshoz. még ez előtt elköszöntem Inzától és Ezrától. ha bárkinek kétségei vannak afelől, hogy létezik tiszta, igaz és tartós szerelem, azoknak leginkább azt tudom ajánlani, hogy találkozzon velük. két ilyen gyönyörű, csodálatos ember, harmóniában egymással... tudtam, hogy nagyon meg fogom szeretni ezt a lányt, ha megismerem. mielőtt visszamentem Cairnsbe, voltak olyan gondolataim, amik meg is rémítettek, a szrelemmel kapcsolatban, hogy egy bizonyos lelki fejlettséget elérve talán már nem is kell az embernek társ, hogy magában annyira, huhh, nem is tudom, fejlett, magasan rezgő és tökéletes lesz, hogy nem is vágyik majd ilyen jellegű kontaktusra. de elnézve ezt a párt ezeknek a gondolatoknak nem volt többé helyük.
csütörtökön visszamentünk Cairnsbe, a Digger streetre, ahol újra találkoztam Bonnieval. a nyakába ugrottam, mikor megláttam. ők Sky-jal a nagy Eclipse Festivalon voltak, ami közel volt a miénkhez, de az hatalmas rendezvény volt, sok színpaddal, kajáldákkal, 500 dolláros belépővel. ők persze ingyen mentek, mert önkénteskedtek. voltak egy raw vegan csokoládé workshopon, ahol megtanultak csokit készíteni. megkóstoltam egyet, hát valami isteni volt. (ettől a szótól nem tudok szabadulni.:D) és természetesen Bonnieval volt pár hosszú, fontos beszélgetésünk. amikor először találkoztam vele, csodálattal ittam a szavait, rengeteg tudást köszönhetek neki. amiket mondott, azokat abszolút elhittem, de akkor még nem tapasztaltam. viszont azóta igen. amikor pár hete, chaten megköszöntem neki mindazt, amit adott nekem, azt válaszolta, hogy nekem jár a köszönet, mert nyitott voltam, ez a kulcsa az egésznek. most, amikor beszélgettünk, mintha ugyanazok lettek volna a gondolataink. azt mondta, hát épp' ez az, ezek nem az ő gondolatai: mind egyek vagyunk. a nyitottság a kulcs, és minden a tiéd lehet.
beszéltünk az öregedésről. ami azért működik, mert az ember elhiszi, hogy ennek így kell lennie: megöregszünk, megbetegszünk. meg, hogy az embernek a földön kell járnia. pár hónapja valószínűleg nagyon furcsán néztem volna, ha egy olyan beszélgetésbe belehallgatok, mint amilyenek a mieink voltak. de most már teljesen normális, hogy valakivel repülésről beszélgetek, és arról, hogy nem öregszünk tovább, mert így határoztunk. bármire képes vagyok. te is, mindannyian. bármire. csak el kell hinned, leráznod magadról a konvenciók, a beléd táplált muszájok kötelékét, felszabadítanod magad, és hinned. vagyis nem kell, ez egy lehetőség. hiszek, tehát vagyok. ezt már nagyon rég leírtam, Adams Damben pedig egy magazinban láttam viszont ezt a gondolatot. nincsenek véletlenek.
visszatérve Bonniehoz: elmesélte az első LSD-s élményét. (juj, LSD! igen. már a DMT-ről is mesélt. érdemes utánanézni a különféle "kábítószereknek", az LSD történelmének, annak, hogy miért is tiltották be anno, és, hogy milyen hatása van. Fedmár András jó forrás lehet. a 60-70-es évek mozgalmát megtörték, az LSD-t betiltották, de ezúttal a folyamat már nem megállítható. egyre többen ébrednek fel. egyre többen látják a valóságot, a változás kapujában állunk! én nem hiszek a harcban, szerintem a változás nem háborúval jön el. a változás szereteten alapszik és természetes ütemben veszi majd át a régi helyét az új világ. tökéletes ritmus, hullámzás, béke.) szóval Bonnie élményei dióhélyban: titkos geometria, idegenek, teremtés, fénylények, az univerzum. és ezt persze hallucinációnak nevezik. haha. meggyőződésem, hogy ha ezzel a bizonyos segítséggel kaput nyitsz a világra, és láthatod végre, ami körülötted van, akkor ez elég ahhoz, hogy majd magadtól is láthasd. minden ott van benned. MINDEN. ezután a story után egyébként végeztem egy manifesztációs gyakorlatot. sikerrel. és szintén gyakorlásképp, a forró teából puszta kézzel szedtem ki a szűrőt, miután elhatároztam, hogy nem fogom érezni, hogy forró és nem éget majd meg.
amiről még beszéltünk Bonnieval, az Új-Zéland, ahol fel akarja építeni a közösségi házát, és ahol mindketten ott látunk engem. és Bali. Bonnie vasárnap elutazott Balira, munkába állt, egyfajta ingatlanos meló ez. a lényeg, hogy majd jelentkezik, lehet, hogy lesz még hely...:)
Oli, igen. mivel a Digger streeten mindenkinek lehet havi egy vendége 2 napra, az ő vendége voltam, és, mivel Mark, akire a hely fenntartását bízta a tulaj/főnök Robin, tündéri ember és nagyon szeret engem, ahogy én is őt, 4 napra írt be vendégnek, így egyáltalán nem kellett fizetnem. de amit így megspóroltam, később elvesztettem, de mindegy.:D Mark egyébként, hjaj, nem is tudom, annyira fájt elköszönnöm tőle, olyan érzékeny, tele van szeretettel, vicces, és a szemei, hát azok valami csodálatosak. amikor egyik este összekapott Gabez-szel, az szörnyen megviselte. Gabezt is. amúgy ez az, amit művelünk egymással, mivel elvágtuk magunkat a terészetes energiaforrástól, az univerzum energiájától, mindenkinek csak egy kis adag energiával kell/lehet dolgoznia, egymástól próbáljuk elszedni az erőt. ezért olyanok az emberi kapcsolatok, amilyenek. Mennyei prófécia, Harc a hatalomért című fejezet. Gabezt egyébként elég rosszul kezelik, holott nagyon értékes ember. de ebbe most nem megyek bele.
másik Nina; Oli; Johnny; *; Cairns Botanical Gardens; az utolsó reggelem a Digger streeten
szóval Oli. amikor anno először találkoztam vele, mondhatni, megrémített, de valami fura vonzalmat is éreztem iránta. érdekesnek találtam. egy bizonyos kettősség jellemzi, és most már tudom, miért. amikor hazaérve a fesztiválról, este elkezdtünk "ezekről a dolgokról" beszélgetni, ő azt mondta, nem tartja magát ébren lévő embernek, ami nagyon meglepett, mert meggyőződésem volt, hogy az. az utolsó cairnsi napomon elbicajoztunk a lagúnához a városba (ez egy medence a parton, itt lehet úszni, fürdeni, mióta a városban felszámolták a strandokat, miután a hajóknak ástak egy csatornát, hogy könnyebb legyen a közlekedés - emiatt eliszaposodott a part). ott, a medencében kérdeztem meg először, mit jelent a tetoválása. ez a kérdés már párszor felmerült bennem, de valahogy nem tettem fel. úgy, hogy akkor került erre sor, a beszélgetéseink után, hogy közelebb kerültünk egymáshoz, elmesélte a történetét, egy nagyon izgalmas és személyes storyt egy lucid dreamingről, amit egy nagyon meghatározó LSD élmény is követett. elképesztő storyk, hálás vagyok, hogy megosztotta ezeket velem. megkért, hogy ne mondjam el senkinek, így nem részletezem. a miért pedig válasz volt az ébrenlétével kapcsolatos kételyeimre is. úgy érzi, hogy nem tud ezekről a dolgokról büszkeség nélkül beszélni, anélkül, hogy az egója belekeveredne. nagyon hosszan beszélgettünk aznap délután - egyébként a szülinapján - a direkt kommunikáció, mikor mindketten mindenféle szerep nélkül, önmagunkként beszéltünk egymáshoz, és maguk a megosztott információk nagyon megemelték az energiaszintünket. ilyenkor az ember bizsereg, érzi, hogy vibrál. nekem például nehéz volt visszapakolnom magam a fizikai világba, úgy bicikliztem haza, hogy nem létezett az út, az autók, csak mentem, suhantam, lebegtem.
estére hazaértek páran Adams Damből, Oli szülinapját megünnepeltük, hatalmas buli kerekedett, tökéletes búcsúeste volt. és nem csak az én búcsúestém volt: hamarosan Ezráék és Oli is elmennek, a Robin árulja a házat, a Digger streetnek nem sokára vége. Olit leöntötték egy nagy adag csillámporral. pár óra múlva mindenki csillogott, ami azért csodálatos, mert azt jelentette, hogy mindenki kapott ölelést. táncoltunk, nevettünk, zenéltünk. Mattea is lejött a táborból, úgyhogy végre alkalmat kerítettem rá, hogy elmondjam neki, milyen fantasztikus csajnak tartom, hogy a szó, ami mindig eszembe jut róla, az az erő. hihietetlenül feltöltő beszélgetésünk volt, megöleltük egymást, elmondta, mennyit jelent neki, hogy rámtetoválhatta az "all loving eye"-t (amit egyébként Oli megcsinált egy gumilapra pecsétnek és kidekorálta vele az embereket a fesztiválon), hogy milyen fontos pillanatokat éltünk át. olyan boldog vagyok, hogy láthattam ezt a hihetetlenül tehetséges lányt, ahogy egyre jobban megbízik magában, megszereti magát, szerelmes lesz, és hogy kijelentette az új tetoválásomat látva, hogy ez a célja, megtanulni olyan jól és élethűen tetoválni, mint Kata, aki rám varrta a szemet. ha csak rágondolok, mármint Matteara, érzem, hogy magasabb frekvencián rezgek, felelmel. Jacobbal is beszélgettem végre. ő eddig is próbálkozott a beszélgetéssel, de, mivel olyan halk, valahogy sosem volt kedvem beszélni vele. most végre egyszerre voltunk nyitottak egymásra, megmutatta a verseit, megölelt, lelkesen magyarázott, boldog voltam, hogy így búcsúztunk el egymástól. az utolsó éjjelen elég nagy eső volt, a matracunk, amin aludtunk a tetőn, teljesen szétázott, ahogy a magyar telefonom is, ami kint volt velem, mert azon állítottam be az ébresztőt.
Buddha; Mark; az utolsó estém; play-doh wonderland; Jack, Michael, Mettea, Oliver
hogy miért kellett az ébresztő? mert másnap reggel 9-re volt megbeszélve az indulás: Shoval, egy taiwani lánnyal találtunk a Gumtreen (olyan oldal, mint otthon a Vatera, csak sokkal több funkcióval, pl. telekocsis fuvarokkal, stb.) találtunk, vagyis Oli talált nekünk egy formát, aki Byron Baybe ment Cairnsből. mi oda akartunk eljutni. a Facebookról már sokan tudhatjátok, hogy nem értünk oda, én elhatároztam, hogy nem is megyek. Townsville-ben voltunk pár napot, JoJo szüleinél, én vasárnap repültem Sydneybe, mert nagyon erősen azt éreztem, hogy JoJoval szeretnék most egy kis időt tölteni, hiányzott, Sho pedig talált egy másik fuvart, ő továbbra is BB-be tart, szombaton indult egy Abigale nevű lánnyal.
a világ egy csoda, végtelen lehetőségekkel. minden, amit a fantázia szül, létezik. a környezetünk olyan, amilyenné változtatjuk, mi teremtjük meg a saját valóságunkat. ha az élet lehet varázslatos, vicces, izgalmas, színes, kalandos, gyönyörű, mozgalmas, szeretettel töltött, akkor miért ne éljük meg ilyennek? én ezt választom. az én valóságom felemelő, vicces, játékos, színes és izgalmas. és a másik kérdés: ha a változás elérhető, akkor miért ne mi legyünk azok, akik dolgoznak rajta? Olinak és Bonnienak is mondtam, hogy néha kicsit elszomorodom, mert nem látom, hogy tényleg tartanánk a teljes változás felé, hogy túl lassúnak érzem a folyamatot. erre, egymástól függetlenül mindketten azt válaszolták, hogy egyre többen vagyunk ébren, nem is sejtem, mennyi hasonló közösség van, mint a miénk, mennyi olyan ember, aki ugyanazért dolgozik, amiért mi. rengetegen vagyunk. és egyre többen leszünk. mindenki érzi, hogy valami történik, apró jelek mutatják ezt. és egyszercsak átfordul az egész, eljön az új világ.
majdnem elfelejtettem: a Kings of Leon Closer című száma nagyon fontos most nekem. még Fabio mutatta. ez a zene megtanított táncolni, órákon át táncoltam rá Adams Damnél a hegyek között, leírhatatlan érzés volt. egység, tökéletesség, szabadság, harmónia, ritmus, hullámzás:
amire még ki szeretnék térni, az a megítélésem. amiről már írtam korábban. utána kaptam is negatív visszajelzéseket. magamtól is tudtam, hogy mit várhatok, de többen figyelmeztettek is rá. hogy otthon le akarnak majd húzni, "visszarántani a földre", a "valóságba", leszívni az energiámat. hogy elrugaszkodottnak fognak tartani. beképzeltnek. mert hogy ki vagyok én?! ki? minden vagyok, ugyanaz, mint mindenki más. csak hinni kell benne. vagyis nem kell, lehet. a választás szabadsága mindenkié. én ezt választom. a teljességet. a csodát. és amíg kapok olyan leveleket is, amik pozitívak és sírnom kell, olyan szépek, arról, hogy milyen jó látni, hogy a világ nem annyi, amennyit "normál esetben" látunk belőle, addig, sőt, azután sem érdekelnek a támadások, az, hogy valaki nem hisz ebben. mindenkinek a maga döntése, hogy mit érzékel és hogyan áll a dolgokhoz. egyetlen kérdésem van azokhoz, akikből ellenszenvet váltanak ki a bejegyzéseim, (first of all: nem kell elolvasni őket:)), akik hülyének bélyegeznek, kioktatnak (vagy tervezik), vagy épp' felsőbbrendűségi komplexussal küzdőnek tartanak tartanak:
miért zavarja őket az, hogy engem boldognak, elégedettnek és önbizalommal telinek látnak? miért zavarja őket, hogy magamra találtam, hogy szeretem magam, szeretem a testem, hogy tudom a feladatomat, hogy tudatosan élek? bántalak titeket ezzel? nem hiszem. jobban szerettetek, jobban elfogadtatok, amikor önbizalom-hiányos voltam, amikor nem volt hitem önmagamban? amikor panaszkodtam? amikor utáltam magam és gyűlöltem az életemet, képes voltam napokig a szobám sarkában ülni, sajnálni magam? mikor gyenge voltam? amikor nem szerettem az embereket, és gyomorgörcsöt okozott hozzászólnom egy idegenhez? jobb volt akkor a társaságomban lenni, a barátomnak lenni? nem kell válaszolnotok. nem is muszáj megkérdeznetek magatoktól mindezeket. de ez biztosan nem az én problémám. most, hogy tudom, milyen támogató környezetben lenni, és egyáltalán, hogy létezik az itt (értem ezalatt az összes helyet és társaságot, ahol megfordultam Ausztráliában) tapasztalt támogatás, ezt fogom keresni otthon is, nem a negatív hangokat és a vagdalkozást. nem kell szenvednem. mert az élet szép, és én élvezem. szeretek, és ez az érzés mindent felülír.
tanulság: ha elhiszem, minden az enyém lehet. bármire képes vagyok, akármire, mindenre.
tanács: hit. megéri elengedni mindazt, amit eddig valóságnak hittünk, mert sokkal több vár ránk a fal mögött mint gondolni mernénk.
